Hirdetés

Intel az új iPhone-ban!



|

x86-os iPhone? Leáldozóban az ARM? Az Intel hivatalos beszállítója lett az új Apple iPhone-nak. És hogy miért nem volt már az első iPhone-ban? Eláruljuk!

Hirdetés

Az Intel hatalmas elánnal vetette bele magát anno az ultra-alacsony fogyasztású mobil chipek fejlesztésébe és gyártásába, de az ARM-alapú chipek addigra már komolyan megvetették a lábukat a piacon. A helyzet azóta sem változott, sőt, az Intel mára (úgy tűnik) bele is törődött abba, hogy ezen a téren nem ő vezeti a piacot. Ez azonban csak az egyik chip a mobil eszközökben, ezen kívül számtalan más területen versenyezhet nagy eséllyel az Intel - és hogy mekkora eséllyel, azt jól mutatja, hogy az Apple is rájuk szavazott.


Hirdetés


Intel az iPhone-ban

Hogy a MacBookokban Intel chipek dolgoznak, az nem is kérdés, de az Apple mobil eszközeiből eddig kimaradt az Intel chip. Ez változik most meg, ugyanis a hírek szerint az Apple leváltja a Qualcomm modem chipjeit és a következő iPhone-okban már Intel modem chipek dolgoznak majd. A csere az amerikai AT&T modellekre, illetve néhány egyéb régióban forgalmazott modellre lesz igaz, ugyanakkor a kínai változatokban továbbra is Qualcomm chipek lesznek.



Nem ritka taktika a mobilkészítők részéről a chipgyártók váltogatása akár régiónként. Ezzel a stratégiával biztosíthatják, hogy nem függnek túlzottan egyetlen beszállítótól sem, így az árakat versenyeztethetik és hiány, beszállítói gond esetén sem esnek kétségbe.


A múlt

Sajnos az Intel a legelső iPhone tervezésekor szalasztotta el a nagy kiugrási lehetőséget. Ahogy azt Paul Otellini, az Intel ex-vezetője elismerte, a cégnek létezett anno egy központi egysége, amit az Apple érdekesnek talált. Az Apple azonban egyedi változtatások mellett speciális árat ajánlott, ami az Intel számításai szerint alacsonyabb volt, minthogy megérte volna legyártani a chipeket, ezért az Intel nem vállalta a megrendelést.


Ahogy az később kiderült, az Intel "jósai" alaposan elszámították magukat, a megrendelés 100× akkora lett volna, amihez jött még az iPhone óriási sikere is, márpedig ez már az ARM-alapú chipek malmára hajtott a vizet. A többi már történelem.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.