Hirdetés

Ismét őszintén kampányol a fiatalokért a djuice



|

Egy rövid dokumentumfilmmel és sokkoló infógrafikával igyekeznek felhívni a figyelmet a hazai helyzetekre.

Hirdetés

A djuice idén áprilisban függetlenedett az anyacégtől (Telenor) és immáron önálló márkaként állt neki újra felépíteni a brandet. A kezdéskor is őszinte szavakat, több TV csatornán egy időben levetített, a szokásostól eltérő reklámfilmet kaptunk, ami arról szólt, hogy a djuice teljesen más utat fog járni, mint a többi szolgáltató. Nagyratörő tervekről szóltak a hírek, hiszen Biró Balázs a djuice igazgatója azt jósolta, hogy három éven belül megduplázzák az akkori négyszázezres előfizetői tábort.

 

A napokban tartott djuice bejelentés alapja egy újabb, szintén széles körben terjesztett reklámfilm, amiben egy 8 perces, fiatalokkal, fiatalokról forgatott dokumentumfilmre hívják fel a figyelmünket. A film keresetlenül, helyenként szókimondóan beszél a fiatalok hazai - esetenként - kilátástalan helyzetéről, pénztelenségéről, stb. Biró Balázs szerint egyedül a djuice az, aki valóban a fiatalok megkérdezésével, az ő valós igényeiken alapuló termékeket, kedvezményrendszert kínál, vagyis ez a cég mellőzi az üres marketing szöveget, amellyel a konkurens szolgáltatók kommunikálnak.

 

A 9 perces dokumentum film

 

Az üzleti stratégia megalapozottságát, átgondoltságát illusztrálva egy piackutató beszámolt a djuice piackutatási módszereiről, arról, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak a különböző témákban jártas 26 év alattiakkal, sőt, azok szüleivel is. A havi 12 alkalommal megtartott személyes beszélgetések, fókuszcsoportok bőven megadják azt az információt, ami alapján a djuice el tudja dönteni, hogy mire van igénye a mai, magyar fiataloknak valójában.

 

Mindezek alapján jött létre és működik a mai napig a djuice MyLife programja, melynek lényege, hogy az előfizetők egy azonosító chip (RFID) segítségével egyre több ruházati boltban kapnak kedvezményeket. A boltok kiválasztása is a fiatalok válaszai, igényei alapján történik, tehát elméletileg a MyLife programban csak olyan márkák és termékek szerepelnek, amelyek kívánatosak számukra. A kedvezmények része még a tanulásért, testmozgásért, valamint a szórakozásért járó pontok rendszere, amit nem lehet ugyan beváltani ajándékra, vagy kedvezményre, viszont szinteket lehet segítségükkel lépni, sőt, kristályok is járnak, amelyek birtokában a fiatalok különböző ajándéksorsolásokon vehetnek részt.

 

Infógrafika a fiatalokról és a MyLife programról

 

Biró Balázstól megtudtuk, hogy április óta összességében nem nőtt az előfizetők száma, ennek ellenére 70 ezer új ügyfélről számoltak be, amit viszont kiegyenlített azon előfizetők száma, akik a 26 éves korhatár bevezetése miatt kerültek ki a djuice-ból. A djuice terve továbbra is az, hogy három éven belül megduplázzák az előfizetők számát, amit a kedvezményeket elfogadó boltok számának növelésével, és egyéb, kulturális, sportintézmények bevonásával igyekeznek elérni.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.