Hirdetés

Izgalmas telefonnal jelentkezett a OnePlus, kár, hogy a világ összes pénzéért sem veheted majd meg



|

Nem azért mert drága, hanem mert csak megmutatják, boltokba nem kerül.

Hirdetés

A nagyszerű OnePlus 11 már Európában is megjelent, és nagyszerű telefon, igaz, kicsit drága. Például azért, mert Pro modell híján ezt szánja a népszerű gyártó zászlóshajónak. Pár héttel a piacra dobás után azonban máris új készülékkel jelentkeztek, és nem, ez sem a Pro, hanem valami sokkal érdekesebb... és sokkal elérhetetlenebb.

Egyelőre csak rejtélyes teaser képeket publikált a gyártó, elhúzandó a mézesmadzagot, és ezek alapján nem sok minden derül ki. Legfeljebb annyi, hogy a hátlapot furcsa, ívelt fényekkel látják el, amelyek a tervezők szándéka szerint a bőr alatt kanyargó erekre emlékeztetnek.

Hirdetés

Úgy tűnik, a kamerasziget is nagyobb lesz, igaz, ugyanúgy három lencsét tartalmaz, mint a 11 esetében. Nem tudni, hogy ez specifikációk tekintetében mit jelent.

A modell neve OnePlus 11 Concept, azaz az biztos, hogy az alapmodellre építkeztek. Kissé ironikus, hogy hasonló fényeket eddig csak az átlátszó Nothing Phone 1-ben láttunk, ezt pedig éppen az OnePlus egyik alapítójának cége gyártja. Direkt koppintásról ugyan nincs szó, de a kikacsintás egyértelmű.

A rossz hír, hogy nem véletlenül hívják Conceptnek: bár ezt nem erősítették meg, de minden jel szerint egy kísérleti, bemutatókra szánt modellről van szó, amely sosem kerül majd forgalomba. Minden kiderül majd a február 27-i, barcelonai Mobile World Congress konferencián.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.