Hirdetés

Új operációs rendszer kerül a Blackberry-kre



|

A PlayBookon is használt szoftverre áll át a RIM.

Hirdetés

A kedden bemutatkozott PlayBook több szempontból is ígéretesnek tűnik, ráadásul okozott néhány komoly meglepetést is - mindenki azt hitte, hogy a RIM okostelefonjain is használt operációs rendszer fog futni rajta. Megalapozott feltételezés volt, hiszen a vállalat idén áprilisban mutatta be a Blackberry OS 6-ot, amely fő újdonságai közé tartozik az érintőképernyők támogatása, ezzel szoros összefüggésben pedig az ujjbarát kezelőfelület.

 

 


Ehelyett jött a QNX által fejlesztett Blackberry Tablet OS, amely ugyan kimondottan jónak tűnik, ám nem kompatibilis például a RIM online programboltjában található szoftverekkel. Így a fejlesztőknek ez egy újabb platformot jelent, amelyre át kell portolniuk az alkalmazásaikat: a nagy kérdés az, hogy egyáltalán megéri-e a fáradtságot.


A zavart fokozza, hogy a cég alelnöke szerint a jövőben az okostelefonjaikon is ez az operációs rendszer fog futni. Nem tudni, hogy a teljes átállás mikorra valósulhat meg, azonban a tervek szerint a Blackberry OS 7 még csak egy átmeneti állapot lesz a régi és az új szoftver közt, a céget ismerve pedig akár éveket is igénybe vehet a Tablet OS-re való migráció. A külsős fejlesztők számára ez rossz hír, hiszen nagyobb munkákba talán már nem érdemes kezdeni a Blackberry OS 6 alatt, viszont az új platform jövője sem tisztázott - a jelenlegi lagymatag érdeklődés pedig csak hab a tortán.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.