Hirdetés

Januárban indulhat az iPad 3 tömeggyártása



|

A következő negyedévben elvileg kétharmadával csökkentik az almások a jelenlegi modell előállítási volumenét.

Hirdetés

Újabb érdekes pletykák érkeztek a DigiTimes-tól, hiszen információik szerint az Apple az idei utolsó negyedévre 14-15 millió darab iPad 2 táblagépet rendelt a Foxconntól, ám 2012 első negyedévében már csupán 4-5 millió kívánnak legyártatni a híres-hírhedt céggel.

 

 


Mindez remekül összecseng a kínai Commercial Times beszámolójával, miszerint az Apple januárban kívánja megkezdeni az iPad 3 tömeggyártását, így 3-4 hónap múlva akár piacra is kerülhet az eszköz. Végül megemlítendő, hogy az almások március 2-án mutatták be a jelenlegi modellt, összességében teljesen hihetően hangzik a pletyka.


Egyelőre nem tudni, hogy mit várhatunk az iPad 3-tól: egyesek szerint a lelkét az Apple négymagos, 28 nanométeres csíkszélességgel készülő A6 processzora fogja adni, továbbá már rengeteg híresztelés érkezett a 2048×1536 pixeles érintőkijelzőjéről is. Utóbbi meglehetősen hihetetlenül hangzik, hiszen egyrészt brutális teljesítményű - és ezzel együtt energiaéhes - GPU kellene a meghajtásához, másrészt maga a panel is radikálisan többet fogyasztana a jelenlegi XGA felbontásúnál, harmadrészt pedig egy 10 colos megjelenítőn abszurdan magas lenne ez a pixelszám.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.