Hirdetés

Jövő év elején jöhet a Windows Phone 8.1



|

Cortanát és érintés nélküli gesztusvezérlést pletykálnak a Nokia első készülékeibe.

Hirdetés

A mindig megbízható EVLeaks és The Verge duónak köszönhetően kaptunk néhány érdekes információt a Windows Phone közeljövőjével kapcsolatban. A pletykák alapján a csempés platform 8.1-es változata 2014 elején mutatkozhat be, méghozzá négy darab Nokia Lumia okostelefonon.

Hirdetés


Az operációs rendszer legnagyobb dobása úgy tűnik a Cortana kódnevű asszisztens lesz, amely az Apple Sirijének közvetlen riválisaként igyekezhet megkönnyíteni a felhasználók életét. Hasonlóan érdekes, hogy az új Lumia készülékek „3D Touch” technológiával rendelkezhetnek, amely segítségével részben a készülékek előlapja és oldalai mentén végzett gesztusokkal is lehet majd vezérelni a szoftverüket.


Utóbbi a Nokia esetében sem úttörő elképzelés, hiszen bizonyos jelenlegi Lumiák esetében lehetséges a távolságérzékelő előtti kézlengetéssel behozni egy státuszinformációkat tartalmazó oldalt, továbbá a Sony és Samsung egyes termékeiben is található hasonló funkcionalitás. Végül megemlítendő, hogy az egyik új Lumia elméletileg fotózásra lesz kihegyezve.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.