Hirdetés

Jövő márciusban érkezhet a Xiaomi MIX 5 és MIX 5 Pro



|

Alig hét hónappal a cég legutóbbi flagship készülékeit követően már meg is érkezhet a MIX telefonok következő generációja.

Hirdetés

Néhány héttel ezelőtt a Xiaomi már bejelentette, hogy mit tud majd a rendkívül fogyasztóbarát Redmi telefonok következő generációja, most pedig arról is elhintett pár információt a gyártó, hogy mit kínál majd a flagshipnek számító MI 11 Pro és MI 11 Ultra szériák folytatása.

A Xiaomiui nevű, kifejezetten Xiaomi eszközökkel foglalkozó hírportál Twitter-oldalán jelent meg az a bejegyzés, amelyből kiderül, hogy a gyártó Kínában már beregisztrálta a Xiaomi MIX 5 és MIX 5 Pro készülékeket, bár ezek egyelőre csak kódneveket kaptak.

Hirdetés

Nem csak ezek a nyomok utalnak az új telefonok megjelenésére, ugyanis adatbányászok már a MIUI rendszerben is megtalálták őket, ráadásul az is kiderül, hogy valószínűleg mindkettő a Snapdragon 8 Gen1 SoC-vel érkezik majd, valamint legalább 4 kamerával.

Ha minden igaz, a MIX 5 és a MIX 5 Pro is jövő márciusban kerülhetnek forgalomba, bár van rá esély, hogy az előző generációhoz hasonlóan ezek is csak Kínában lesznek hivatalosan elérhetőek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.