Hirdetés

Káoszba fulladt az iPhone 4 előrendelése



|

Az AT&T szerverei megadták magukat a hatalmas terheléstől, ráadásul súlyos biztonsági réseket is tartalmaz a rajtuk futó szoftver.

Hirdetés

Az USA-ban a nemrégiben bejelentett Apple iPhone 4 kedden vált előrendelhetővé, és szokás szerint káoszba is fulladt az egész folyamat. Ennek az oka elsősorban az AT&T szolgáltató volt, amelynek a rendeléseket feldolgozó szerverei a nagy terhelés, és súlyos mulasztások hatására túlterhelődtek.

 



Többek közt a Gizmodot is elárasztották a témával kapcsolatos levelek: a legtöbb arról adott hírt, hogy sem online, sem pedig a vállalat szaküzleteiben nem képesek felvenni a rendeléseket a rendszerleállás miatt. Ennél viszont sokkal aggasztóbbak az online felületen tapasztalt rendellenességek – több felhasználó miután a saját nevével és jelszavával bejelentkezett, egy másik személy fiókjában találta magát.



Ami még ennél is kínosabb, hogy legalább két esetben kormányalkalmazott nevében léptetett be valakit a rendszer – az egyik ügyfél a légierőnél, a másik pedig valószínűleg a haditengerészetnél dolgozik. Az AT&T háttérben lévő szervereit üzemeltető cég egyik dolgozója szerint a hétvégén volt egy nagyobb leállás, amely során több hardvert kicseréltek, és szoftverfrissítések is történtek. Viszont semmilyen tesztelést sem hajtottak végre az éles üzembe helyezés előtt, és valószínűleg ez okozza a problémát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.