Hirdetés

KDE tablet készül Linux fanatikusoknak



|

KDE alapokon nyugvó, a süllyesztőbe került MeeGo-ból készített rendszerrel érkezik a Spark.

Hirdetés

Ahogy az köztudott, az Android egy Linux disztribúció, vagyis azok, akik a nyílt forrású rendszert jól ismerik, elméletileg rengeteget ki tudnának hozni belőle. De csupán elméletileg, mivel sok gyakorlati akadály van, főleg a tabletek területén. Kezdve például ott, hogy a Google ki sem adta a 3.0-as Android Honeycomb forráskódját, vagyis a fejlesztők nem tudtak egyedi ROM-okat készíteni. Ez megváltozott a nemrég kiadott Ice Cream Sandwich-csel, ám jelen cikkünk tárgya, a Spark, már jóval az ICS bejelentése előtt készült.

 

Ez még önmagában nem menti fel az Androidot a fél-zárt állapota alól, mivel egyrészt nagyon sok gyártó lezárja a bootloadert, ami megakadályozza, hogy saját ROM-ot égessünk a gépre, másrészt ha adott esetben ez nem is történik meg, számos extra akadály áll még azok előtt, akik nagyon mélyen bele akarnak nyúlni a rendszerbe.

 

A Spark nevű tablet pontosan azoknak kíván korlátlan szabadságot nyújtani, akik szakértői szinten foglalkoznak a Linux-szal, és azt kedvük szerint szeretnék módosítani. A terméket révbe vivő Aaron Seigo azzal indokolta az eszköz megalkotását, hogy nem kíván a Linux közösséggel együtt tovább várni a gyártókra, hogy végre meghallgassák a kéréseiket, vagyis egy olyan platformot alkossanak meg, ami a teljes Linux-felhasználói bázisnak megfelelő.

 

"This is a unique opportunity for Free software. Finally we have a device coming to market on our terms." - ezekkel a szavakkal élt Seigo, aki szerint ez egy egyedi lehetőség, minek keretein belül egy olyan gép kerül piacra, mely páratlan a tablet piacon.

 

A szemlélettől eltekintve nem szabad túl sokat várni a videón is megtekinthető gépről. Egy kínai bérgyártó termékére épül ugyanis a megoldás, melyre az illetékesek csupán ráhúzták a KDE felülettel operáló rendszerüket.

 

Részletes specifikációk a Mobilport.Hu vonatkozó cikkében találhatók.

 

Aaron Seigo

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.