Hirdetés

Két héten belül elgurul a Mango



|

Partnereivel karöltve a Microsoft lázasan dolgozik a frissítések elérhetővé tételén.

Hirdetés

Korábbi ígéretéhez híven a redmondi szoftvercég tegnap újból megerősítette, hogy a mobilos operációs rendszerének következő kiadása minden egyes jelenleg piacon lévő okostelefonra elérhető lesz. Eric Hautala, a vállalat egy általános menedzserének legújabb blogbejegyzéséből emellett kiderült, hogy a frissítések az elkövetkező 1-2 hét folyamán kezdenek majd elérhetővé válni a különféle eszközökre.

 

HTC Titan
HTC Titan

HTC Titan


Fontos megemlíteni, hogy a NoDo-hoz hasonlóan ezen javítás telepítéséhez is feltétlenül szükség lesz egy számítógépre, az ügyfelek Windows alatt a Zune, míg Mac OS esetében a WP7 Connector for Mac segítségével installálhatják a komoly újdonságokat hozó „szervizcsomagot".


Természetesen a Mango érkezésének ideje nagyban függ a birtokolt készülék típusától, az ügyfél földrajzi helyzetétől, és az esetleges szolgáltatói tesztelési fázis időtartamától, így lényegében lehetetlen megmondani, hogy mikor válik majd elérhetővé a hazai vásárlók számára a Windows Phone 7.5.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.