Hirdetés

Két kredittől a világhírnévig



|

A magyar Turtle Games tavaly bronzéremmel távozott a Microsoft által szervezett Imagine Cup versenyről egy olyan alkalmazással, ami eredetileg csupán egy ELTE-s beadandónak készült. A Rum Run társfejlesztőjét, Kapos Ádámot kérdeztük a csapat és az app utóéletéről.

Hirdetés

Habár a Windows Phone piacterének méretét sokan lekicsinylik, a több mint 120 ezer applikációs mezőnyből már most sem könnyű kitűnni. A lokalizált Marketplace is számos rejtett kincset tartogat, például a fizetős játékok toplistájának körülbelül a kilencvenedik helyén szerénykedik az a magyar fejlesztésű Rum Run, ami az Imagine Cup tavalyi versenyén bronzérmes lett az okostelefon játékfejlesztés kategóriájában. Jobb pozíciót érdemelne? Meglehet, de a nagy játékstúdiók appjai között nehéz kitűnni, pláne egy fizetős applikációval, ami körülbelül annyiba kerül, mint két gombóc fagylalt.

 



A Kapos Ádámból és Kiss Dávidból álló csapatra – kiegészülve Pregardt-Paur Róbert és Pintér Márk MOME-s grafikusokra – azonban érdemes odafigyelni, hiszen legutóbb három éve jutott magyar csapat a döntőbe, akik habár az akkor ötletüket nem tudták megvalósítani, az akkor még ismeretlen Digitalmaniát ma már Team Distinctionként ismerhetjük, amelynek appjai (Cocktail Flow, AppFlow, Skyscanner) a magyar fejlesztői társadalom jó hírnevét erősítik. Az Orosz testvéreket anno még a világhírnév előtt kérdeztük a jövőbeli tervekről, így most az új magyar Imagine Cup döntős csapat egyik tagját, Kapos Ádámot kaptuk diktafonvégre.

 



Honnan jött az ötlet, hogy elinduljatok a versenyen?

Valójában csak két kreditet akartunk szerezni. A történet az ELTE-n kezdődött, ahol jelentkeztünk a játékprogramozás kurzusra, mivel érdekelt minket a terület, és természetesen az elérhető kredit is motivált. Hamar eldöntöttük, hogy egy stratégiai, ponthúzogatós játékot akarunk csinálni, amelyhez gyorsan elkészítettük az első koncepciókat, és egy kezdetleges grafikát. Amint telt az idő, kiderült, hogy alaposan meg kell dolgozni a két kreditért.  Mindennap beleraktunk az alkalmazásba legalább négy óra munkát Kiss Dávid társammal, így fél év alatt eljutottunk oda, hogy kialakítottunk magunknak egy fejlesztőrendszert. Később, gyakorlatilag a verseny határideje előtt két hónappal csatlakozott hozzánk két MOME-s grafikus, Pregardt-Paur Róbert és Pintér Márk, akik segítettek a látványos megjelenés kidolgozásában. Így állt össze az a négyfős csapat, amely végül kiutazott Ausztráliába.

Az említett kétkredites órán készültek más publikált alkalmazások?

A gond az, hogy a téma, a tantárgy nagyon sokaknak megtetszik, hiszen programozóként ki ne szeretne egy játékot fejleszteni. Idővel azonban kiderül, hogy a szoftver megírása nem játék, hanem komoly munka, amibe napi több óra munkát kell belefektetni az ember életéből. Amikor mi felvettük a tantárgyat, akkor talán egy vagy két csapat volt az, aki összehozott valami működőképest, de egyikből sem lett kiadott játék. A következő szemeszterben azonban már a közbenjárásunkkal változott a trend, mikor már 4-5 játék is elkészült, 3 pedig kiment a Windows Phone piacterére.

A Rum Run előtt publikáltatok más alkalmazást?

Nem, lényegében ez volt az első publikált alkalmazásunk, aminek a fejlesztése során beletanultunk abba, hogy miként kell egy appot felépíteni. Az elején még azt csináltuk, ami nekünk tetszett, amit szórakoztatónak tartottunk. Elsőként egy játékmotort építettünk, majd azzal párhuzamosan az appot.

 

 

A folyamat körülbelül másfél évig tartott, amely idő alatt a játék és a háttérben lévő motor együtt fejlődött. A végén az engine eljutott egy olyan szintre, hogy többféle játékot ki tudott szolgálni, nem csak stratégiait. Ennek birtokában kitárultak a lehetőségek, és már bele is kezdtünk egy újabb applikációba. Lényegében az eredmény egy 2D-s képes játékmotor lett, ami rendelkezik a szükséges objektumkezeléssel.

Mennyire volt erős az Imagine Cup hazai és nemzetközi mezőnye?

Volt egy kis előnyünk, mivel amikor jelentkeztünk a verseny első fordulójára, akkor már egy év munka állt mögöttünk, ám mivel a MOME-S grafikusok segítségével az alkalmazás kapott egy új grafikai vázat, ezért folyamatosan dolgoznunk kellett rajta. Habár hazai selejtező nem volt, mivel legutóbb három évvel ezelőtt jutott magyar csapat a döntőbe, úgy láttuk, hogy itthon mi voltunk a legkészebbek. Az első kőrnél - mikor igazából csak az ötletet kellett elküldeni a nemzetközi Microsoftnak – a legtöbb magyar kiesett. Talán még egy BME-s jutott tovább, de később már nem kerültek be a legjobb százba.



A nemzetközi mezőnyt nézve az egy évvel korábbihoz képest nagyon erős volt a verseny, ahol hamar eltűnt az előnyünk. Ez valahol érthető is, mivel az előző döntőnél még nagyon fiatal platform volt a Windows Phone, mikor véleményem szerint az Ausztráliába kijutott, majd az utolsó öt között prezentáló csapatból 3-4 megnyerhette volna az akkori versenyt. Mindemellett az kétségtelen, hogy a Windows Phone egy erős követelmény volt, hiszen valamennyire megszűrte a nemzetközi fejlesztői mezőnyt.

Kaptatok bármiféle támogatást?

Mivel nem volt hazai forduló, ezért habár kapcsolatban voltunk a hazai leányvállalattal, valójában végig a nemzetközi Microsofttal kommunikáltunk, nekik küldtük a kért dokumentumokat. Ennek az is az oka, hogy hivatalosan nem kezelhetett minket kiemelten a hazai iroda a pályázás folyamatában. Ez idén megváltozhat, mivel a jó helyezésünk miatt Magyarország kapott egy fix helyet, így most lesz hazai forduló is. Ezen felül a fejlesztőszoftverekhez ingyen hozzájutottunk, mivel azok járnak a diákoknak..

 

 

Sydneyben a Showcase során – ahol az indulók bemutatkozhattak a verseny szervezőinek – döbbentünk arra rá, hogy milyen komoly verseny az Imagine Cup. A legtöbb csapat saját plakátot hozott, az oroszok pedig megkapták az olimpiai ruhát. A verseny után még Orosz Bálintékkal is beszélgettünk, akik ötleteket adtak azzal kapcsolatban, hogy merre haladjunk tovább.

Kint megkerestek titeket a potenciális befektetők?

Nem mondhatni. A Showcase-en és egy koktél eseményen lett volna erre lehetőségük, de nem tapasztaltuk azt, hogy kapkodtak volna az emberek, netán az ötletek iránt. Mindenki bemutatkozott, adott egy névjegykártyát és ennyiben ki is merült a beszélgetés. Inkább magukat akarták eladni. Lehetséges, hogy túl félénkek voltunk, és nekünk is aktívabban kellett volna próbálkoznunk saját magunk eladásával.

A verseny után publikáltátok az appot több platformra. A döntősök közül mások is így tettek?

A kinti tíz induló közül a legtöbb csapat nem dolgozott tovább a verseny után. A második helyezett francia csapat játéka például tudomásom szerint a mai napig nem jelent meg. Sőt volt, hogy a fejlesztők másik appot publikáltak. A legtöbb csapat szétesett.

Mi publikálni akartuk a játékunkat, amit a verseny után meg is tettünk, majd elkészítettük az iOS-es és a Windows 8-as verziót is. Míg a kezdetekkor a Windows Phone-ra összpontosítottunk a kevés alkalmazásszám miatt, ám azzal, hogy Windows Phone 8-ból kikerült az XNA keretrendszer, sőt az a következő Xbox-nak sem lesz része, eldöntöttük, hogy függetlenítjük a motort a Windows Phone-tól és a Microsofttól, és átváltottunk C++ alapokra.

A sikert pénzre tudtátok váltani?

Nehéz meggazdagodni, valójában a mobil applikáció fejlesztés a legkevésbé profitábilis. Már az elején úgy döntöttünk, hogy nem keresünk nagy kiadót, mivel azok a bevétel nagy részét, nagyjából 90 százalékát elvitték volna. Persze jól jön az a marketing erő, amit ők fel tudnak mutatni, de nagy árat kérnek érte. Függetlenként pedig nehéz kitűnni a mezőnyből, pedig anno úgy gondoltuk, hogy a Windows Phone esetén, ahol akkor még nem voltak jelen a nagy kiadók, ez könnyebb lesz. Így most nagyjából 10 ezres letöltés számnál járunk, amit a régiós kiemelések tudnak megdobni.

 



Általános probléma az alkalmazásfejlesztésnél, hogy alacsony a fizetési hajlandóság, valójában körülbelül 10 százalék az, aki fizet az alkalmazásunkért. Nagyjából ugyanezt az arányt látjuk mindenhol, a Windows Phone esetén szerencsére ez egy kicsit magasabb, míg Androidnál alacsonyabb.

 

Azonban nem mindig a pénz a legfontosabb. Az Imagine Cup nagyszerű lehetőséget nyújtott arra, hogy megmutassuk a nagyvilágnak, mit tudunk. A Sydney-ben tartott globális döntőn rengeteg élménnyel gazdagodtunk, a harmadik helyezéssel járó pénzjutalom mellett olyan dolgokra is szert tettünk, melyek pénzben nem kifejezhetőek: megismerkedtünk rengeteg szakmabelivel, többek között elbeszélgettünk az Xbox Live atyjával. A verseny lökést adott nekünk a játék tökéletesítéséhez, amelyet nemrég publikáltunk a Windows 8, Windows Phone piacterekre.

Gondoltatok arra, hogy ingyenessé teszitek az appot, majd hirdetésekből szeditek a bevételt?

Minden lehetőséget megvizsgáltunk, ám azt láttuk, hogy a hirdetésekért olyan keveset fizetnek, hogy nem éri meg azokat alkalmazni. Windows Phone esetén például 1000 megjelenített reklám után jár 0,4 dollár és előbb lesz egy eladásunk, mint 2500 új játékosunk. Alkalmazáson belüli vásárlást is néztük, ám nincs a Rum Run játékban olyan tartalom, amiért több pénzt kérnénk.

A következő applikációtoknál gondolom már hangsúlyosabb lesz az alkalmazáson belüli vásárlás.

Kétségtelenül sok tapasztalatot gyűjtöttünk, amelyeket a következő játékuknál kamatoztatni fogjuk. Utóbbi már készül, amely egy már majdnem elfelejtett játékstílust próbál majd újjáéleszteni, és amellyel nevezni fogunk az idei Imagine Cup versenyre. Sajnos megritkult a csapat, és most grafikusok nélkül dolgozunk, ami egy kissé megnehezíti a munkát, de szeretjük a kihívásokat.

Beszéltetek már arról, hogy miként folytatjátok?

Bár voltak már üzleti megkeresések, egyelőre úgy látjuk, hogy egy magyar tőkeinjekciót nagyjából fél év alatt felélnénk, és intenzív munkát kívánna. Mi most még egyetemisták akarunk maradni. Idén végzünk az alapképzésen, és még tanulni akarunk, nem függetlenedni. Még nincs meg a teljes összhang, hogy saját céget alapítsunk, vagy elhelyezkedjünk, de az idő majd biztosan erre is választ ad.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.