Hirdetés

Ki az okostelefon-függő?



|

Egy amerikai elemzés szerint az iPhone-ok tulajdonosai több időt töltenek el a készüléket bámulva, mint a többiek.

Hirdetés

Az Experian Marketing Servies elemzése azt vizsgálta, hogyan alakul az amerikai felnőttek ideje egy nap, az okostelefonjaik használatára vonatkozóan. Az eredmények szerint egy átlagos felhasználó napi egy órát tölt el az okostelefonja bámulásával, ebből pedig csak az idő negyedét fordítja beszélgetésre. Az is beigazolódott, hogy egyre inkább a mobileszközökön keresztül igyekszünk információhoz és szórakozáshoz jutni. 

A telefonnal eltöltött idő 9 százalékát e-mailek olvasására, a 8 százalékát pedig játékokra ütjük el. A fényképező és a GPS használata egyáltalán nem gyakori. Érdekesség, hogy egy iPhone-felhasználó többet foglalkozik egy nap alatt a telefonjával, mint akinek androidos készüléke van. Míg az almás telefonnal napi 1 óra 15 percet törődtek gazdáik, addig a robotos készülékekkel csak napi 49 percet foglalkoztak az emberek. Ennek ellenére az iPhone-on kevesebbet beszélgetünk arányaiban, ugyanis ez az idő 22 százalékát teszi ki, míg az Androidnál ez az arány 29 százalék volt. 

A második helyre mindkét platformnál a közösségi élet futott be, 16 - 16 százaléknyi arányban. A harmadik legnépszerűbb időtöltésnek a böngészés bizonyult, az idő megoszlását tekintve az androidosok erre 16 százalékot szántak egy nap, míg az iPhone felhasználói 12-t. 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.