Hirdetés

Kiakadtak a britek a memóriaárakon



|

Mobilok és tabletek esetében a beszerzési ár sokszorosát kérhetik felárként a gyártók.

Hirdetés

A brit Metro mai beszámolója alapján a helyi „Which?” fogyasztóvédelmi szervezet illetékesei alaposan kiakadtak a különféle elektronikai eszközök belső háttértárainak ár/érték aránya miatt. A csoport szerint a gyártók alaposan lenyúlják a fogyasztókat, így a karácsonyi vásárlási láz előtt most kötelességüknek érezték tájékoztatni a közönséget a helyzetről.

Hirdetés


Két problémát emeltek ki, a feltétlenül pontos megállítás alapján a gyártók általában a belső háttértár teljes kapacitásával reklámozzák az eszközökre rámásolható tartalmak mennyiségét, noha az előtelepített szoftverek és egyebek miatt a valóban elérhető háttértár ennél jóval kevesebb. Példának a 16 gigabájtos Samsung Galaxy Tab 3 táblagépet hozták fel, amelyen csak 10 GB hely áll a felhasználó rendelkezésére.


A kettes számú megállapításuk szerint a gyártók lényegében a memórián nyerészkednek, ugyanis anyagárban nincs jelentős különbség a készülékek kisebb és nagyobb kapacitású modelljei közt. Állításuk szerint 16 GB háttértár csak 5,85 fontba kerül, ehhez képest a 32 gigás iPad 80 fonttal drágább a 16 gigabájtosnál, míg a Nexus 10 esetében a Google 70 fontot gombol le felárként a vásárlókról.


A Metro által megkeresett Samsung elmondta, hogy az árakat elsősorban az aktuális piaci körülmények, továbbá a termékek tervezett élettartama határozzák meg, a vállalat nem nyerészkedik etikátlan módon a vásárlókon. Az Apple, Amazon és Google nem kívánták kommentálni a vádat.


(Forrás: Metro, Neowin)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.