Hirdetés

Kihátrálhat a HTC az S3 Graphics üzletből



|

Már mindenki tényként kezelte a felvásárlást, ám a tajvaniak az utolsó pillanatban megdöbbentő bejelentést tettek.

Hirdetés

Júliusban mindenki nagy meglepetésére a HTC hivatalosan is közölte, hogy 300 millió dollárért megvásárolják a VIA leányvállalataként működő S3 Graphics-et. Már akkor sejteni lehetett, hogy ezen lépés elsősorban a szabadalmakról szól, hiszen a grafikus lapkákat tervező cégnek több olyan szellemi tulajdona is akadt, amelyeket potenciálisan megsérthetett az Apple.

 

HTC Desire HD
HTC Desire HD

 


Az akvizíció szakmai szempontból kérdésesnek tűnt, hiszen az S3 profiljából adódóan legfeljebb grafikus vezérlőket tudott volna tervezni a HTC-nek, bár erre semmi szüksége sem lett volna a tajvaniaknak. Mint kiderült, az S3 felvásárlását technikailag a mai napig sem fejezte be a vállalat, ám az Apple elleni védekezéshez sürgősen szükségük volt a gyakorlatilag csak a jövőben kezükbe kerülő szabadalmakra, így előzetesen ráuszították az S3 ügyvédeit az almásokra - a bíróság szerint alaptalanul.


Mindez annyit tesz, hogy a HTC számára teljesen értelmetlenné vált a lapkagyártó megvásárlása, emiatt tegnap nyíltan jelezték, hogy felülvizsgálják a már csak aláírásokra, és hatósági jóváhagyásra váró adásvételi szerződést. Az üzletek ilyen körülmények közti felmondása ugyan nem szokatlan az üzleti világban, ám meglehetősen rossz benyomást keltene a gyártóról egy efféle pálfordulás.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.