Hirdetés

Kipróbáltuk: Motorola C139, az amerikai büntetés



|

Hirdetés

Korábban már találkoztam olcsó Motorola készülékkel, és sajnos minden egyes példányon érződik a rendkívül igénytelen anyagválaszték, és a modernnek egyáltalán nem nevezhető tudás. Természetesen, most többen mondhatják magukba, hogy mit várok egy kifejezetten csak telefonálásra és SMS küldésre szánt telefontól, de azért valahol kell lennie egy határnak, amelyet 2005-ben már egyetlen gyártónak sem lenne szabad alulmúlni. A Motorola-nak ezúttal is sikerült. A C139 aránylag kisméretű, könnyűnek tűnik (85 gramm), a lekerekített élek miatt még kényelemes is a fogása. De az előlap műanyagja leginkább a 3 éve megjelent Siemens MT50-re emlékeztet, amely még a színvilág tekintetében is passzol az amerikai újdonsághoz.
A Motorola C1139 gyakorlatilag semmilyen multimédiás vagy adatkommunikációs lehetőséggel sem rendelkezik. Van helyette egy alacsony felbontású, kevés fényerővel és csúnya képpel megáldott kijelző, amely egyszerre csak 3 sornyi információt tud megjeleníteni. Papíron 65 ezer szín megjelenítésére képes, de ha nem olvasom el a készülék specifikációját, akkor biztosan azt mondtam volna rá, hogy csak 4096 árnyalatot látok. A menürendszer a végletekig le lett butítva, de legalább könnyen áttekinthető. A polifonikus csengőhangok hiányánál mondtam azt, hogy ebből az egyszólamú csiripelésből akkor itt most elég is lesz.
A telefon kevés extrái közé tartozik, hogy képes összefűzött SMS üzenet küldésére, tartalmaz iTAP prediktiv szövegbeviteli megoldást, és a telefonkönyvbe akár 100 bejegyzést is rögzíthetünk. A telefon leírása alapján az akkumulátor maximálisan 450 óra készenléti időre képes, amely adat kissé hihetetlen. A Motorloa a harmadik negyedévre ígérte a készüléket, de nem okozott népharagot, hogy ennyit késett a bemutató. Ezt a telefont még az alacsony árfekvése sem fogja megmenteni a bukástól.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.