Hirdetés

Kiszivárogtak a Galaxy S8 tartozékai

|

Emellett élő képeken is látható a Samsung új zászlóshajójának a nagyobbik verziója.

Hirdetés

A Samsung március 29-én mutatja be a Galaxy S8-as zászlóshajóját (két méretben), azonban az állandó szivárgásoknak hála már elég kevés titok maradt. 

Hirdetés

A WinFuture a kiegészítőkről is publikálta, amit csak lehetett. Nem túl meglepő módon rengeteg tok kíséri majd a készülékeket, de akad túlárazott hordozható akkumulátor és vezeték nélküli töltő is. 

Hirdetés

A legérdekesebb kiegészítő talán a DeX Station, ami egy asztali dokk - a segítségével PC-ként lehet használni majd az okostelefont. Akad rajta azonban HDMI port (4K@30fps-képes), Ethernet csatlakozó, két USB 2.0 port és beépített hűtőrendszer, valamint tápegység. Azt egyelőre nem tudni, hogyan festhet a Samsung PC-s megoldásának a kezelőfelülete, vagyis a Galaxy S8 asztali módja. A kiegészítő 150 euróba kerül majd. 

A Qi vezeték nélküli töltő ára 80 euró lesz, az 5100 mAh-s külső akku pedig 70 euróba kerül. 

Szintén érdekesek voltak azok az élő képek, amelyek egy Galaxy S8+ készülékről készültek, működés közben. Az autóban lefotózott okostelefonon látható a zárolt képernyő, a beállítások menü, a kamera, a böngésző és még sok más. A menü alapján az ujjlenyomat-olvasóval az appok bezárása is megoldható lesz. A fotókat egyébként az eredeti oldalról a Samsung kérésére eltávolították, vagyis nagyon érzékeny pontra tapintott az AndroidMX. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.