Hirdetés

KitKat lesz a neve az Android következő változatának

|

Micsoda árukapcsolás! Az operációs rendszer soron következő, 4.4-es verzióját a Nestlé csokoládészelete után nevezték el.

Hirdetés

Sundar Pichai, a Google Android- és Chrome-divíziójának feje kedden jelentette be, hogy az Android soron következő, 4.4-es változatát a Nestlé híres csokoládészelete után „KitKatnak” fogják hívni. A cég tehát megtartotta régi jó szokását, és ezúttal is egy közkedvelt édességről nevezte el a legújabb operációs rendszerét.

A Google munkatársai eddig „Key Lime Pie-ként” emlegették a bemutatás előtt álló rendszert, de végül más nevet választottak, mert – ahogy John Lagerling, az Android partneri megállapodások menedzseléséért felelős alelnöke a BBC-nek nyilatkozva kifejtette – „csak nagyon kevesen ismerik” a yuppie-körökben közkedvelt zöldcitromos pite „valódi ízét”.

Lagerling szerint egyik munkatársuk tavaly dobta fel, hogy kereszteljék el KitKatnak az operációs rendszer következő változatát – állítólag azért, mert ez a kódolók kedvenc eledele. A cég vezetői úgy döntöttek, „felveszik a kapcsolatot a Nestlé embereivel”. Huszonnégy órán belül meg is egyeztek egymással, igaz, ahogy a menedzser fogalmazott, „pénz nem cserélt gazdát”.

Hirdetés
Hirdetés

A Google meglehetősen homályosan fogalmazott a névválasztást bejelentő sajtóközleményében. „Az a célunk, hogy az Android KitKattal mindenki számára elérhetővé tegyük a bámulatos Android-élményt” – írták, feltehetően arra utalva, hogy a következő iterációt már nem csak okostelefonokon és táblagépeken, hanem okosórákon, játékkonzolokon és laptopokon is szeretnék használni.

Pichai egy, a Google+-on közzétett bejegyzésében azt írta, mostanra már több mint egymilliárd androidos eszközt aktiváltak világszerte, és ázsiai útja során örömmel konstatálta, milyen izgalmas új hardvereket fejlesztenek a partnereik. „Alig várom, hogy bemutassuk a platform következő változatát, ami olyan édes, mint a csapatunk kedvenc csokoládészelete” – áradozott.

Nyilvánvaló, hogy a Google és a Nestlé marketingesei éjt nappallá téve túlóráztak, hogy tető alá hozzák a közös kampányt. Újsütetű együttműködésüket népszerűsítendő nyereményjátékot indítottak, amelynek keretében a különleges csomagolású KitKat csokoládék vásárlói Nexus 7-et vagy Google Play kreditet nyerhetnek. A KitKat weboldalán máris megjelent egy csokoládéba mártott Android robot; sőt a két cég mókamesterei még egy közös YouTube-videót is készítettek amelyben a nagy konkurens Apple reklámjain élcelődnek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.