Hirdetés

Kötelező titkosítást hozott az Android 6.0



|

Csak az olcsó eszközöknél nem muszáj gyárilag bekapcsolni a funkciót.

Hirdetés

A Google saját alkalmazásaival előtelepített androidos okostelefonok és táblagépek esetében a mobilgyártóknak számos szabályt be kell tartaniuk a termékeik szoftvereinek konfigurálásakor, különben a keresőcég nem bólint rá az eszközök forgalomba hozatalára. A Google által támasztott követelmények ritkán változnak jelentősen, ám időnként a vállalat illetékesei módosítgatnak a szabályokon.

Hirdetés


Az egyik nagy figyelmet kapott ilyen módosításra még 2014-ben került volna sor, a Google ugyanis az Android 5.0-tól kezdve ki szerette volna kötni, hogy a telefongyártóknak gyárilag be kell kapcsolniuk az eszközök beépített háttértárának titkosítását. Pár hónap múlva a keresőcég kikukázta az ötletet, helyette csak javasolta a funkció aktiválását a hardveres partnereknek.


A Google most újból elővette a témát: a Marshmallow-tól érvényes megfelelőségi dokumentum szerint a mobilgyártóknak most már tényleg kötelező aktiválniuk a beépített háttértár titkosítását, már amennyiben az adott eszköz AES kriptográfiai teljesítménye eléri a minimum 50 MiB/s-ot.


A változtatás kizárólag a már Android 6.0-val bejelentett, záróképernyőt is használó eszközökre vonatkozik, azaz például az Android Wear rendszerű, vagy Marshmallow-ra utólag frissülő termékeken nem kell gyárilag aktiválni a titkosítást.


(Forrás: Ars Technica | Nyitókép: Kham Tran)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.