Hirdetés

Legfeljebb egy további Lumia kaphat Windows 10-et



|

Most már hivatalos, hogy egykörös volt a frissítési művelet.

Hirdetés

Nagyjából három hónapos csúszás után a Microsoft csütörtök este megkezdte a Windows Phone 8.1-es okostelefonok egy részének Windows 10 Mobile rendszerre való frissítését. Az elmúlt közel két év során a vállalat sok mindent mondott már a frissítéssel kapcsolatban, azonban mostanra úgy tűnik, hogy végleg tisztázódott a helyzet.

Hirdetés


A Microsoft aktuális álláspontja szerint csak azokra a mobilokra érkezik meg a Windows 10 Mobile, amelyekre most csütörtökön kiadták a frissítéseket. Ez alól maximum az USA-ban forgalmazott Lumia Icon képezhet kivételt, azonban ez a Lumia 930 kifejezetten a Verizon Wireless számára készített variánsa, a két készülék csak a hálózati vezérlőchipek terén tér el.


Mindez annyit tesz, hogy a Windows Phone 8.0 rendszeren megrekedt okostelefonok, továbbá az 512 MB rendszermemóriával szerelt készülékek biztosan nem lesznek frissíthetőek a Windows 10 Mobile-ra. Mindezt azért érdemes tisztázni, mert régebben a Microsoft még arról beszélt, hogy talán ezekre a mobilokra is megérkezhet majd a Windows 10 Mobile, de csak később, egy második frissítési körben.


(Forrás: Neowin)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.