Hirdetés

Lehet, hogy az iPhone 6 akkuját is ingyen cserélik



|

A pletykák szerint az Apple rövidesen kiterjeszti a csereprogramot az iPhone 6 készülékek akkujára is.

Hirdetés

Az Apple némi késlekedés után elismerte, hogy bizonyos iPhone 6S készülékek akkujával gond van, az eszközök egy része ugyanis 30 százalékos töltöttség környékén lemerül, és csak töltővel hajlandó visszakapcsolni. Ekkor azonban mind azt mutatja, mintha megint lenne élet az akkuban. 

Hirdetés

Az almás cég szerint az érintett modellek a gyártás során túl sokáig érintkeztek a környezeti levegővel, ezért ingyenes csereprogramot indított az érintett készülékeknek. 

Eközben az iPhone 6 és az iPhone 5S készülékek tulajdonosai ugyanerre a hibára panaszkodnak. Az Apple eddig nem reagált a panaszokra. 

Ez hamarosan változhat, ugyanis japán források alapján az Apple rövidesen kiterjeszti a csereprogramot az iPhone 6-ra is. 

Az Apple eredetileg azt mondta, hogy csak kis számú okostelefon érintett, de az idő múlásával kiderült, hogy sokkal több embert érint a kellemetlenség, mint gondolták. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.