Hirdetés

Letölthető az androidos Google Docs



|

Az alkalmazás főként tartalomfogyasztásra alkalmas.

Hirdetés

A Google az Android piacterén ingyenesen elérhetővé tette a Google Dokumentumok (Docs) natív alkalmazását, amellyel a keresőcég felhasználói az okostelefonokon és a táblagépeken is elérhetik a fiókjukban tárolt állományokat.

 

 



A megoldás gyors tesztünk szerint leginkább tartalomfogyasztásra alkalmas, a letisztult felhasználói felületen keresztül ugyanis könnyen elérhetjük a Google fiókban tárolt szövegeket, táblázatokat és prezentációkat, ám azok módosítása meglehetősen nehézkes, és korlátozott. Habár két ujjmozdulattal létre tudunk hozni egy új szöveges állományt (Document), táblázatot (Spreadsheet), illetve egy képet tartalmazó dokumentumot (Document from photo), azok szerkesztése és megosztása egyelőre nehézkes.

Egyrészt csak azon szöveges állományokat tudjuk módosítani, amelyeket az alkalmazással hoztunk létre, illetve ha hozzá is férünk egy állományhoz, a puszta szövegbevitelen kívül nem sok lehetőségünk van. Habár az okostelefon és a táblák főként tartalomfogyasztásra alkalmasak, talán az indulás pillanatában több szerkesztési lehetőséggel is elláthatták volna az alkalmazást.

 

Kapcsolódó fórum témák:

Android kérdések

Office ingyen, de melyiket?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.