Hirdetés

Minden nyereséget felzabál a mobilpiacon az Apple



|

Az ágazat profitjának a 94 százalékát zsebeli be az almás gyártó.

Hirdetés

A Canaccord Genuity legfrissebb jelentése szerint 2015 harmadik negyedévében az okostelefonok piacán a teljes iparági nyereség 94 százaléka került az Apple zsebébe. Ez még almás mértékben is új rekord, az arány tavaly csak 85 százalék volt. 

Hirdetés

Még megdöbbentőbb a 94 százalékos arány, ha azt nézzük, hogy a globális eladásokat tekintve csak a piac 15 százaléka az Apple-é. Az utóbbi évek sorozatos áremelkedései és a nagy haszonkulcs mellett persze nincs is többre szükség. 

A Samsung a világ legnagyobb mobilgyártója, az átlagos eladási ár náluk a töredéke annak, ami az Apple-nél van. Az ágazat nyereségének csupán a 11 százalékát tudják zsebre tenni, pedig ez 2013-ban még 42 százalék volt. 

A szemfülesek észrevehették, hogy a 94 és a 11 több, mint 100. Nem hibáztunk, a számok jók.

A helyzet az, hogy az LG, a Sony, az HTC, a Motorola, a Microsoft, a BlackBerry és a Lenovo szinte semmi nyereséget nem tudtak felmutatni vagy egyenesen veszteségesek voltak a szektorban. Ebből adódik, hogy az Apple és a Samsung össznyeresége meghaladja a 100 százalékot. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.