Hirdetés

Mobilos operációs rendszert vásárolt a Nokia



|

Úgy tűnik, hogy még az S40-nek sem biztos a jövője.

Hirdetés

A norvég Ferd befektetőcsoport tegnap publikált, mára pedig eltüntetett sajtóanyaga szerint a Nokia még múlt novemberben megvásárolta a korábban általuk finanszírozott fejlesztésű „Smarterphone” operációs rendszert.


A szoftver egy rendkívül moduláris, kimondottan érintős „butafonokra” szánt platformfüggetlen megoldás, amelyet a kreatívan elnevezett Smarterphone AS. norvég vállalat még a 2008-as Mobile World Congress-en leplezett le. Ettől függetlenül Európában tudtunkkal egyetlen ezzel szerelt mobil sem került piacra, az operációs rendszer wikipédiás szócikke szerint eddig többek közt a Kyocera, és a hazánkban teljesen ismeretlen, tajvani székhelyű Vibo alkalmazta.


Nem tudni, hogy a finn cég mit kíván kezdeni az új szerzeményével, hiszen az S40 a hagyományos kialakítású készülékeken tökéletesen megfelel a céljának, ráadásul az utóbbi bő másfél évben a felületének átszabás miatt érintős telefonokon is használhatóvá vált.


Kapcsolódó hír, hogy a Nokia tegnap újból tagadta azon pletyka valóságalapját, miszerint eladnák az okostelefonos részlegüket a Microsoftnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.