Hirdetés

Motorola MPx220 vs. Motorola MPx200



|

A Motorola legújabb okostelefonja, az MPx220 járt a szerkesztőségünkben.

Hirdetés

A Motorola új okostelefonja már pár hete kapható itthon is, de a szolgáltatók palettáján még nem találkozhatunk az új Windows alapú készülékkel. Az előd, az MPx200 felemás sikere után kíváncsian vettük kezünkbe az amerikai gyártó friss üdvöskéjét. Összehasonlító tesztünkben a két telefon között meglévő különbségeket boncolgatjuk. A Motorola a Nokia sikerén felbuzdulva indította újtára okostelefonját az MPx200-at. A finn gyártóval ellentétben a Motorola munkatársai nem bíztak a Symbian alapú rendszerekben, és a PC-kről már mindenki által jól ismert Microsoft termék, a Windows mobilos átiratát építették az új okostelefonba. Az MPx200-ból alapvetően két fontos funkció hiányzott. Hiába kerestük az oldalán, sajnos kamerát nem kapott a 200-as, így a multimédiás eszközök tárháza igen csak lecsökkent. A második számú negatívum a már akkortájt is igen népszerű, és csak a drágább telefonokban megtalálható Bluetooth hiánya volt, amelyet szerencsére sikerült orvosolni az MPx220-ba - a kamerával egyetemben. A két telefon sikerének záloga újra a Motorola kezébe fog kerülni, ugyanis a Kínában megjelenő Financial Times szerint az amerikai gyártó a jövőben nem bízza külső cégekre zászlóshajóinak készítését, hanem saját üzemeiben fogja megalkotni készülékeit. A Motorola MPx200-at például a kínai Chi Mei Communication alkotta meg, és az új modellnek pedig jelentős beszállítója. Körbejárva a két telefont Miután szembesültünk azzal, hogy ezek a telefonok valójában nem is Motorola készülékek, nézzük csak őket meg egy kicsit közelebbről. A 200-as jóval kellemesebb fogású, letisztult megjelenése és elegáns színvilága igazán megnyerő. Az előd modell bár kicsit vastagnak tűnhet, kis gyakorlás után könnyedén kinyitható egy kézzel is. A külső borításon viszont megmaradnak az ujjlenyomataink, így állandó törölgetésre szorul a kis kinyitható okosság. Számomra rendkívül tetszetősnek tűnt a telefon előlapja, a nagyméretű hangszóróval és a fémcsíkkal elkerített kékeslila résszel. A telefon oldalán találjuk az SD kártya foglalatot, kényelmesen alulra helyezhetjük az USB kábelt és az infra port is megfelelően helyezkedik el. A különféle nyílásokat egyszerű műanyag "reteszek" védik, kíváncsi lennék, hogy ezek az elemek mennyi ideig bírják a hosszú távú gyűrődést. Az MPx220 ezzel szemben közepes minőségű anyagokból építkezik, az illesztések pontatlanok, egyszerűen minden eleme lötyög - az összkép nem túl bizalomgerjesztő. Az MPx220 összes kiálló alkatrészének furcsa a fogása, a külső gombok anyagai lehettek volna igényesebbek is. A matt festés és a házat felépítő műanyag kifejezetten taszítja az emberi kezet. A telefon alja igen csak megváltozott - nem találunk USB portot. A miniSD kártya foglalata ugyanaz az egyszerű műanyag, de legalább könnyen kinyitható. A telefon előlapját majdnem kitöltő ezüstös elem hasonlít egy piacon megvásárolható kvarcjáték házához. A készülék testében a leginkább zavaró darab az MPx220 tetején található antenna, amely csak úgy kiemelkedik a semmibe, és bátran hirdeti (QUAD felirat), hogy én bizony egy négy sávon működő telefon vagyok. A billentyűzetek esetében az MPx200-ban megismert megoldás igazán tetszetős volt, ha navigációs gombra gondolunk, de a balra és jobbra történő mozgatások nem mindig sikerültek kedvünk szerint. A 220-ban már egyforma nagyságú minden irányba a vezérlő gomb, és a funkció gombok is méretesebbek lettek. Az MPx220 numerikus billentyűzete is meggyőző volt, gyorsan lehet vele írni, a gombok megfelelő nyomáspontúak, igaz, ezzel az elődnél sem volt különösebb gond. Az újdonság billentyűi még fényérzékenyek is, így sötétben kék háttérvilágítással fluoreszkálnak, amely kimondottan szépre sikerült - kár, hogy hamar kialszanak. Kijelzők A Motorola MPx200-ban található külső monokróm kijelzőt egy végtelenül egyszerű STN képernyőre cserélte a gyártó az MPx220-ban. Az újdonság csukott állapotban 256 szín megjelenítésére képes 96x64 képpontos felbontással egybekötve, de a színek rendkívül haloványak, a kép pedig életlen. A külső kijelzőt használhatjuk keresőként is fotózáskor, illetve alaphelyzetben a legfontosabb adatok szerepelnek rajta. Talán hasznosabb lett volna megtartani a korábbi egyszerűbb változatot. A korábban csak 65 ezer szín megjelenítésére alkalmas belső megjelenítő helyet már egy komolyabb, 262 ezer színben pompázó képernyővel lepett meg minket a Motorola az MPx220-ba. Az egyszerre 12 sort is megjelenítő kijelző felbontása emellet maradt a régi (176 x 220) és sajnos a kontraszton, az élességen nem sikerült túlzottan sokat javítani, a fényerőn ellenben igen - a Sharp továbbra is nyugodtan ülhet az ezen a területen megszerzett babérjain.
Szoftver A ma már kicsit öregecskének számító MPx200 a Windows Smartphone 2002 operációs rendszert használja, ezzel szemben az utód a 2003 SE verziót futtatja. A két program között nincsen alapvető eltérés, az újabb megoldás jóval gyorsabb és megbízhatóbb, igaz ez köszönhető a hardware-es fejlődésnek is. A rendszer legnagyobb hibája továbbra is, hogy nehéz benne eligazodni, és a rengeteg almenüben és egyéb funkciókban könnyedén el lehet veszni. A megfogalmazások sem egyértelműek, például a "sugárzás" szolgáltatás a valóságban az infra portot jelenti. A kezdőképernyőt a beállításokban már első bekapcsolás után állítsuk be az alapértelmezett Windows felületre, mert ez legkönnyebben használható, és egyszerre sok információ tud megjelenni a kijelzőn. A felső menüsorban a legutóbb használt 5 alkalmazás ikonja, ha egyes alkalmazásokat gyakran használunk, akkor csak lépjünk ide, és mint egyfajta "állandóan változó kedvencek menü" gyorsíthatja meg a telefon kezelését. A menürendszerbe lépve minden egyes "oldalon" 8 funkciót találunk, illetve alul az egyéb opciót, ahol további szolgáltatásokat érhetünk el. A telefon képességeit így viszonylag lassan és kényelmetlenül lehet csak elérni, és ezen még az sem segít, hogy a navigációs gomb fölfelé nyomásával is eljuthatunk a legalsó menüpontba. Érdemesebb lett volna nagyobb csoportokra osztani a funkciókat. A Symbian okostelefonokból már ismerős lehet a háttérben továbbra is futó alkalmazások hardware éhsége, ebből kifolyólag fokozottan ajánlott egy task manager telepítése az MPx220-ra - így a be nem zárt programok memória terhelésétől kíméljük meg a gépezetet. Szolgáltatások Az MPx200-ban található 32 MB tárhelyet megduplázta a gyártó, és most már 64 MB flash memória áll a rendelkezésünkre. A nagy kapacitás mellett miniSD kártyával is bővíthetjük a telefon adattároló képességeit, de sajnos csak bizonyos típusú (márkájú) kártyákat támogat az MPx220. Ezzel szemben az MPx200 a normál méretű SD kártyákat támogatja, amelyek jelenleg jóval elterjedtebb megoldást jelentenek, és kevesebb gondot okoz a márka kiválasztása is. A telefonkönyvbe számtalan bejegyzéshez számtalan adatot (44 darab) rögzíthetünk, természetesen képet és csengőhangot is - ez az utóbbi funkció elég megbízhatatlanul működik. Érthetetlen módon a SIM kártyán található adatokat nem lehet felmásolni (csak kezelni képes ezeket a telefon) az MPx220-ra, úgyhogy marad a SIM kártya olvasó és egy USB kábel, irány a PC, majd onnan vissza a telefonra - enyhén bonyolult lett így. Az üzenetek terén minden ismert formátumot ismer az MPx220, a multimédiás üzenetekhez például hangot, képet és videót is csatolhatunk a szöveg mellé. Nagy örömömre szolgált, hogy az MPx220-al lehet magyar ékezetes karaktereket is beleírni üzeneteinkbe. Az E-mail postafiók igen fejlett (időzített letöltés, SMTP kezelése, több levelezőfiók egyszerre) és könnyen használható. A szervező funkciók között a szokásos alkalmazások szerepelnek, ilyen a heti-havi nézettel is felszerelt naptár, feladatok és hangjegyzet (diktafon). Mint minden valamire való okostelefon a két MPx megjelenése teljesen testreszabható, kezdve a kezdőképernyő megjelenésétől a csengőhangokig. Adatkommunikáció A korábbi MPx200 esetén súlyos hiányosságként rótták fel a szakértők, hogy nincs a telefonban Bluetooth vezetéknélküli kapcsolat, mindösszesen egy már akkor is elavultnak számító infra port. Az MPx220-ban végre megtalálható ez a funkció is (bár kellemesen el van rejtve a menük között), de 2005-ben már egy komolyabb telefon nem létezhet EDGE technológia nélkül. A Bluetooth-t és az infra portot minden esetre használhatjuk fájlmásoláshoz vagy egy headset-hez is, sőt még a modem funkciót sem hagyták ki az MPx220-ból. A mind a két telefonban megtalálható GPRS adatátviteli technológiánál két-háromszor gyorsabb megoldás mostanában jelenik meg az első Motorola készülékekben, de az MPx220-ból érthetetlen módon hiányzik.
Mindkét telefon böngészője alkalmas WAP és HTML oldalak megtekintésére, de a kisméretű kijelző miatt az utóbbi szinte élvezhetetlen. A mániákus MSN rajongóknak sem kell lemondaniuk a beszélgetés szöveges formájáról, hála a telepített Messenger-nek. Adatszinkronizáció esetén a számítógépünkön megtalálhat Outlook programmal kommunikál a két Windows okostelefon, az ActiveSync megoldás segítségével. Lehetőségünk van a teljes telefonkönyvet, az üzeneteket és a naptárbejegyzéseket is áthelyezni gépünkre vagy a PC-ről a telefonra. Hang és kép A telefon kihangosított állapotában igen keveset hallanak belőlünk a társalgó partnereink, mivel az MPx220 mikrofonja nem egy minőségi darab. A hangszóró átlagosnak mondható, pedig a Windows Media Player-nek hála, igazán sokat ki lehetett volna hozni a zenelejátszós képességekből. A telefon, elődjéhez hasonlóan megbirkózik az MP3, WAV, WMW és MPEG formátumokkal is, az AVI lejátszásához külön programra van szükség. A 2,5 mm-es jack dugóval felszerelt headset kellemesen szól. A MPx220-ba épített kamera 1,3 megapixeles, 4x-es digitális zoom-ot pedig szépen fokozatosan állíthatjuk - maximális értéken az elkészült kép annyira pixeles lesz, hogy még az alakját se tudjuk kivenni az éppen fotózott tárgynak. Az egész kamerára általában jellemző, hogy az egyik legpocsékabb és leglassabb darab, amit valaha telefonban láttam, pláne ha még hozzávesszük, hogy megapixeles elemről van szó. A vaku néven futó mobilfény értelmetlen, ha arra szorulunk, hogy használnunk kell az már régen rossz. Számos extra beállítást mellékeltek a készítők a fotózáshoz, de ezek mind értelmetlennek tűnnek a színszegény, életlen és a valósággal köszönő viszonyban sem álló képek függvényében. 3GP videók is készíthetők a készülékkel, időkorlát nélkül. Összegzés MPx220 A 850 mAh akkumulátor a legjobb esetben is csak 2 napig bírja, a kamera minősége borzasztó, a ház anyaga végtelenül egyszerű, a software pedig lassú és körülményes, sőt, még EDGE sincs benne. Ellenben szép a kijelző, tetszetős a billentyűzet, végre van Bluetooth, és MP3 lejátszónak is kiváló az MPx220. Az MPx200 ezzel szemben jól össze volt rakva, megbízhatóan nyújtotta azt, amit a felhasználó elvárt tőle. A korábbi modell lecserélése erősen kérdéses.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.