Hirdetés

Nadrágzsebben gyulladt ki egy iPhone 6S



|

A tulajdonos ijedtében kisgatyára vetkőzött egy áruház parkolójában.

Hirdetés

A lítiumion-akkumulátorok esetében a körülmények szerencsétlen összjátéka vagy gyári hiba miatt előfordulhat, hogy túlmelegszenek, aminek következtében -persze extrém ritkán - pedig kigyulladásuk vagy felrobbanásuk sem kizárt. Az Apple legújabb okostelefonjának erőforrása kapcsán is voltak már problémák, most azonban egy elég durva esetről számolt be egy amerikai televízió.

Hirdetés

A WSBTV egy Rocky nevű atlantai férfit szólaltatott meg, aki elmondta, hogy éppen egy áruház parkolójában pakolt a kocsijába, amikor füstszagot érzett. Amint észrevette, hogy ég a zsebe, azonnal kioldotta az övét, majd ledobta magáról a nadrágját. Mint kiderült, a zsebében lévő iPhone 6S készülék kapott lángra.

A képeken látható, hogy a férfi farmerja igencsak megperzselődött, elmondása szerint azonban sikerült időben levetkőznie, így ő maga nem sérült meg. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az ominózus készülék egy refurbished, azaz felújított iPhone 6S volt. Az Apple természetesen bejelentette, hogy kivizsgálják az esetet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.