Hirdetés

Nagy leépítés indult a RIM-nél



|

Világszerte kétezer embernek mondanak fel a héten.

Hirdetés

A júniusi 200 fős elbocsátás után a RIM most bejelentette, hogy ezen a héten világszerte körülbelül 2000 munkavállalójuk fogja elveszíteni az állását. A művelet természetesen költségcsökkentési célból lesz végrehajtva, a lebonyolítása után már „csak" 17 ezer főnek fog munkát adni a cég.

 


Sajnos nem tudni, hogy a mostani elbocsátások pontosan melyik részlegeket érintik, vélhetően mindenhonnan küldenek el embereket. Néhány héttel ezelőtt meglehetősen nagy botrány kerekedett a RIM vezetőinek címzett nyílt levelekből, amelyekben több jelenlegi, és egy volt alkalmazott írta le a céges tapasztalatait, és adott tippeket a problémák megoldására.


A beszámolókból egyértelműen kiderült, hogy a kanadaiak jelenlegi legnagyobb problémája a túlzott bürokrácia, ráadásul a vállalaton belül számos kulcspozícióban lévő vezető demotivált és inkompetens. Az egyik nyílt levél írója kimondottan örült a leépítéseknek, véleménye szerint talán ezen fejesek egy része is elveszti az állását, így legalább nem akadályoznak majd másokat a munkában.


A leépítés mellett a Research In Motiontől távozik még a cég ügyvezető igazgatója is, a már régóta betegszabadságon lévő Don Morrison nemrég hivatalosan is bejelentette a nyugdíjba vonulását.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.