Hirdetés

Nagyon drága lesz a Nokia N9



|

Kártyafüggetlenül vélhetően kevesen fognak beruházni a világ első meegós mobiljára.

Hirdetés

A Nokia múlt kedden jelentette be az N9 típusjelzésű okostelefonját, a MeeGo operációs rendszert futtató készülék hardveréről és szoftveréről már meglehetősen sok információ áll rendelkezésre. Sajnos a megjelenésének különféle részletei eddig homályosak voltak, szerencsére nemrég kaptunk pár részletet a telefon ezen nem elhanyagolható aspektusáról is.


Colin Giles, a Nokia terjesztési részlegének alelnöke szerint az eszköz 16 és 64 gigabájtos háttértárral rendelkező változatait 660/750 dolláros (126/143 ezer forintos) áron fogják kínálni a viszonteladóknak, ám ezekben az összegekben még nincsenek benne az országonként eltérő extra költségek.


Adókkal, és egyebekkel együtt az N9 a fentieknél még olyan 30 százalékkal magasabb áron kerülhet a boltok polcaira, az angol superetrader weboldalon a 16 gigás változat előzetes ára 600 font, azaz 182 ezer forint. Nem tudni, hogy az Egyesült Királyságon kívül még hol, és mikortól kezdve lesz elérhető a Nokia első és utolsó meegós mobilja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.