Hirdetés

Nagyon kevés telefont vesz az emberiség, ha mégis, akkor az is iPhone



|

Hatalmasat zuhantak a mobilpiac eladásai, az Apple viszont jobb helyzetben van, mint valaha.

Hirdetés

2022 volt az elmúlt évtized egyik legrosszabban teljesítő éve a mobilpiacon, az eladások világszerte 11 százalékkal csökkentek - írja a HWSW a Canalys elemzőcég méréseire hivatkozva. Csak az utolsó negyedévben 17 százalékos a visszaesés; éppen fordítva, mint 2021-ben, amikor éppen hogy megugrott a kereslet, és úgy tűnt, helyreáll a piac.

Az egész évben kevesebb, mint 1,2 milliárd mobilt szállítottak le: az első három negyedévben az alsó- és középkategóriás készülékeket vitték kevésbé, az utolsó negyedévben a csúcskategória zuhant be.

Hirdetés

Az Apple közben felzárkózott: az utolsó negyedévben elérte az eddigi legnagyobb, 25 százalékos piaci részesedését. Ezután jön a Samsung 20, a Xaomi 11 és az OPPO 10 százalékkal.

A Canalys elemzője szerint a gyártók óvatosabbá válnak idén, főleg a profitot és a részesedésüket védik majd, azaz költséget csökkentenek, partnereket keresnek és nem újítanak hatalmasat. Mindez összecseng a PC-piac hatalmas zuhanásával is, amit szintén ebben az időszakban mértek - emlékeztet a portál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.