Hirdetés

Nagyon sok videót nézünk mobilról



|

Két év alatt 532 százalékkal nőtt a mobilról megnézett online videók száma.

Hirdetés

Egyre inkább kulcsszerepet játszik az életünkben az okostelefon és a tablet, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy 2012 óta az effajta eszközökön megnézett online videók száma 532 százalékkal emelkedett. Az Ooyala szerint az idei első negyedévben a világ összes online videolejátszásának 21 százalékát okostelefonról vagy táblagépről hajtották végre. Ez az arány két éve még csak 3,4, tavaly pedig 9 százalék volt. 

Hirdetés

A cégek és közvetítők számára ugyanakkor nem teljesen mindegy, hogy milyen eszközöket céloznak meg a tartalmaikkal. A statisztikák alapján a teljes mobilos videofogyasztásnak a 82 százalékáért iOS-es készülékek felelnek. A maradék szinte kivétel nélkül az Androidnak jut, az iOS meghökkentő fölénye ugyanakkor meglepőnek mondható. Csak a tavalyi negyedévben 226 millió robotos eszközt adtak el, iOS-esből pedig ennek csak a negyedét. 

További érdekes adatokkal is szolgált mindenesetre az Ooyala, amely szerint azok, akik valamilyen mobilkészülékről elkezdtek videózni, legalább 30 percig nézték a különböző tartalmakat. Szintén azt mutatja, hogy "ráérünk", hogy az emberek több mint háromnegyede 10 percnél tovább videózik, ha egyszer belekezd. Mindez persze intő jel a tévés ágazat számára. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.