Hirdetés

Négyből három visszaküldött okostelefonnak semmi baja



|

Úgy tűnik, hogy a felhasználók rossz szokásai sok gondot okoznak.

Hirdetés

Érdekes mobilos elemzéssel állt elő a Blancco Technology Group a tavalyi év utolsó negyedévére vonatkozóan. Ezek alapján 4-ből 3 visszaküldött okostelefonnak Észak-Amerikában és Európában valójában semmi baja

Hirdetés

A jelentés szerint a felhasználók rossz szokásai okozzák a gondokat, amelyek végül teljesítménybeli problémákhoz és így visszaküldésekhez vezetnek. 

Van, hogy egyszerűen nem lehet bezárni az appokat: főként Ázsiában jellemző, hogy 40-nél is több alkalmazás fut egyszerre a készülékeken, ami értelemszerűen komoly belassulást okoz. Emiatt a hardvert hibáztatják, de a garanciális javításnál kiderül, hogy a felhasználók okozzák a problémát. 

2015 utolsó negyedévében 85 százalékban androidos készülékekkel volt gond (ez nem meglepő a rendszer piaci részesedését figyelembe véve), és 15 százalékban iPhone-okkal. 

Az Androidon belül 27 százalékban volt érintett a Samsung, 21-ben a Lenovo, 18-ban a Motorola, 11-ben a Xiaomi és 8-ban az ASUS. 

A leggyakrabban a kamerával, az érintőkijelzővel, a töltővel, a mikrofonnal és a készülékek teljesítményével szokott gond lenni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.