Hirdetés

Néhány jótanács a mobilos szerződésekhez



|

A Hírközlési és Média Biztos több hasznos tippel is szolgált a vásárlási szezonra.

Hirdetés

 

A karácsonyi hajrára, és az ezzel szoros összefüggésben álló beérkezett panaszok megnövekedett számára való tekintettel Takács Péter, a Hírközlési és Média Biztos pénteken tartott egy sajtótájékoztatót, amelyben összefoglalta a mobilos szerződésekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

 


A vásárlások kapcsán főként az akciós ajánlatok, azon belül is az „apró betűs" részek kiemelt áttanulmányozására intett. Ehhez szorosan kapcsolódóan felhívta a figyelmet a TANTUSZ portálra, ahol a szolgáltatókkal, szolgáltatásokkal és tarifákkal kapcsolatban tájékozódhatnak a vásárlók.


Takács Péter hangsúlyozta, hogy a hűségnyilatkozat megtétele előtt érdemes alapos tájékoztatást kérni, majd minden figyelembe veendő körülményt mérlegelve dönteni. A szóbeli szerződéskötéssel kapcsolatban azt tanácsolta, hogy mindenképpen kérjünk írásos anyagot a szerződés megkötése előtt, illetve ennek hiányában bátran mondjunk határozott „NEM"-et a hívó félnek. Hozzátette, hogy bár roppant kényelmes megoldásnak tűnik („házhoz jön"), mégis legyünk óvatosak, mert ezzel kapcsolatban érkezik a Hatósághoz a legtöbb panasz.


A mobilnet esetében legfontosabb „feladatnak" a paraméterek meghatározását, ezen belül kiemelten a használat helyén elérhető sávszélességről történő tájékozódást jelölte meg a Biztos, hangsúlyozva, hogy a garantált sávszélesség nem ugyanaz a hirdetettel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.