Hirdetés

Népszerű volt a percalapú Szigetjegy



|

A Vodafone véleménye szerint jól mentek a dolgok a fesztiválon.

Hirdetés

Többször beszámoltunk már a Vodafone és a Sziget fesztivál szervezőinek idei együttműködéséről, amely rendhagyó volt olyan szempontból, hogy a szolgáltató nem kizárólag anyagilag támogatta a rendezvényt, hanem szolgáltatásokat is vitt.

 

 


Mint a most kiadott sajtótájékoztató anyagukból kiderült, sikerült megvalósítaniuk az elképzeléseiket: például a perc alapú szigetjegyet majdnem 500-an vették igénybe, amely egyáltalán nem rossz az újdonságra való tekintettel. Az utolsó pillanatban bejelentett Sziget Iránytű szolgáltatás is sikeres volt, állítólag több ezren töltötték le az almás vagy androidos mobiljukra a Layar nevű szoftvert.


Azt nem tudni, hogy a szolgáltatónak hány mobilt sikerült értékesítenie a helyszínen, azonban rendkívül népszerűnek bizonyultak az olyan kiegészítő szolgáltatások, mint például a mobilok testreszabása, a testfestés, továbbá az SMS-es fizetési lehetőséget kínáló kávéautomata sem volt rossz ötlet. Utóbbinak vélhetően a Szigeten volt a tesztüzeme, a vállalat szerint rövid időn belül elkezdhetnek elterjedni ezen automaták a közintézményekben, és egyéb nyilvános helyeken.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.