Hirdetés

Nevetségesen kevés KIN-t adott el a Microsoft



|

Most már érthető, hogy miért állították le villámgyorsan a projektet.

Hirdetés

Múlt csütörtökön számoltunk be a Microsoft mindenkit meglepő lépéséről: a vállalat közölte, hogy egyszerűen megszünteti a KIN-projektet, noha a kezdeményezés első két gyümölcse csupán két hónapja volt piacon. A telefonok gyártása leállt, a forgalmazó szerepét betöltő Sprint pedig csak a raktáron lévő darabokat fogja kiárusítani.

 

 


Előző írásunkban felhoztunk néhány gondolatot a törlés valószínűsíthető okaira vonatkozóan, amelyek közt szerepelt az alacsony eladási ráta is. Most azonban John Gruber, a Daring Fireball nevű blog szerzője egy megdöbbentő adattal rukkolt elő: állítása szerint a készülékekből összesen 503 darab talált gazdára június 30-ig.


A forrását nem kívánta megnevezni, azonban bizonyára a redmondi vállalat, vagy a Sprint egyik munkatársáról van szó. Mint szinte minden cégnek, a Microsoftnak is voltak már sikertelen termékei, azonban ez szinte hihetetlen- több éves fejlesztőmunka eredményét hajíthatták most ki a kukába, a projektbe fektetett dollármilliókról már nem is beszélve.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.