Hirdetés

Nincs chipgate botrány, és nem is volt



|

Az alapos tesztek bebizonyították, hogy nincs nagy eltérés a TSMC és a Samsung A9-e között.

Hirdetés

A Consumer Reports úgy döntött, hogy a végére jár az iPhone 6S chipgate botrányának, vagyis annak, hogy a TSMC és a Samsung által gyártott A9-es processzorok sem teljesítményben, sem üzemidőben nem ugyanazt nyújtják, hanem nagy különbségek vannak köztük.  

Hirdetés

A 14 és a 16 nm-es gyártástechnológiákból adódó különbségekre az Apple azt mondta, hogy a két processzor között nem lehet több eltérés, mint 2-3 százalék. 

A Consumer Reports alapos tesztjei alátámasztják a cupertinói cég állítását. 

A tesztelt készülékeket ugyanazon a hálózaton használták, az appokat ugyanúgy állították be, illetve megegyeztek a csatlakozási beállítások és a fényerő is. 

Ezután szabványos teszteket futtattak, de mindig azonos körülmények mellett. Az eredmények szerint az üzemidőben kevesebb mint 2 százalékos eltérés adódott. A hőkibocsátásban mindössze 1 százalékos eltérés volt. 

Mindez azt jelenti, hogy chipgate botrány nincs, és gyakorlatilag nem is volt - csupán az eltérő körülmények és használati szokások okozhatták a drámai, órás mértékű eltéréseket. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.