Hirdetés

Nokia 3660 - alapos ráncfelvarrás



|

A 3660 esetében arról zengünk ódákat, hogy mennyire jó érzés egy klasszikusnak mondható gombsort nyomogatni.

Hirdetés

A Nokia tavaly megjelent, rendkívül népszerű képkezelő telefonja, a Nokia 3650 sikerére építve, a vállalat bemutatta a Nokia 3660 készülékét. Kezünkbe véve a 3660-ast, az új matt színekkel (bordó és kék verzió is van) megáldott elő- és hátlapok (csak a hátlap kompatibilis a 3650-es készülékekkel) mellet a billentyűzet tűnik fel újdonság gyanánt. Az új telefon ugyanis, milliméterre megegyezik (130 x 57 x 26) az elődjével, sőt súlya is azonos (130 gramm). A készülék fizikumából fakadóan húzza a nadrágzsebet, sőt vigyázzunk, hogy egy óvatlan pillanatban ki ne csússzon belőle. A 3660 bár hatalmas, de mégis kellemes érzés a kezünkbe venni, egy ilyen minden szegletében lekerített, bájos telefont, amely elsőre egy ping-pong ütőre emlékeztet. A telefon alakjából már könnyen kitalálható, hogy a 3660-at kifejezetten fiataloknak alkotta meg a Nokia, ennek ellenére sokkal többet tud annál, mint amennyire a célközönség igénybe fogja venni. A készüléket szemből nézve a gombok tűnnek fel, amelyek enyhén meg vannak döntve, és ráadásul nem egyforma nagyságúak. A gombokat nyomogatva a holtjáték érzés kerít a hatalmába (mint a 3650 esetében), ezek készülhettek volna jobb anyagból is - mint például a 6600 esetében. A legkönnyebben a legfelső gombokat, a legnehezebben a két legalsó, szélső gombot tudjuk elérni - így sokszor nyomunk majd félre betűket.
A gombsor felett találjuk a 176 x 208 pixel és 65.000 szín megjelenítésére képes gyönyörű képernyőt, amely bár nem tűéles, de valósághű képet ad. Nem TFT képernyőről van szó, mint a 6600 estében, ezért érezhetik sokan azt, hogy valójában semmi különbség nincs a 3650 és a3660 kijelzői között. A telefon tetején találjuk a be- és kikapcsoló gombot, amely a környezethez igazítható profilok kiválasztására is szolgál. A telefont megfordítva a VGA fényképező tűnik fel, illetve a rendkívül könnyen levehető akkumulátor fedő. A készülék alját, ha jobban szemügyre veszzük, szakavatott felhasználóknak egyből leesik az álluk, ugyanis nincs USB csatlakoztathatási lehetőség a 3660-ban. A gép lelke ezúttal is a Symbian (Series 60) operációs rendszer, annak is 6.1-es változata. Ez a software könnyű menüiről, számos beállítási lehetőségeiről lett ismert, így a 3660 kezelése nem fog különösebb gondokat okozni, és rengeteg új programmal egészíthetjük ki kedvencünket. Alaphelyzetben egy 16 MB-os memóriakártyát mellékel a gyártó a készülékhez. A telefonra letölthetünk különféle java és Symbian alapú programokat, játékokat, fényképeket és videókat. Érdemes egy komolyabb filemanagert beszerezni, hogy jobban átláthassuk, a telefon software-es felépítését.
A weben találtunk GPS, időjárás előrejelző, fényképező, fotószerkesztő, mp3 lejátszó és játék programokat is - ezek általában ingyenesek, de számos alkalmazásért fizetni kell, ha 30 napon túl akarjuk használni őket. Az operációs rendszer kissé lassúvá válik, ha túlzottan sok program fut egyszerre, és egy telített memória kártya sem segíti elő a gyors működést. Érdemes adatainkat szinkronizálni Infrán vagy Bluetooth-on, így csökkentve telefonunk leterheltségét. USB poron keresztül a telefon képtelek kommunikálni PC-nkkel. A rendszer lassan áll fel, és használat közben is sűrűn kell várnunk a programok betöltésére. Multimédia A 3660 esetében már valóban multimédiáról beszélhetünk: teljes körű MMS küldés keretében hangot, szöveget, képet és videót is küldhetünk szeretteinknek. GPRS segítségével hátterek, csengőhangokat, animációkat és programokat tölthetünk le. Izgalmasnak találtuk a panoráma kép készítésére alkalmas software-t is, így akár komplett képeket készíthetünk az éppen bennünket körülvevő térről. A fényképezésről jut eszembe, hogy a telefonban természetesen beépített VGA kamera van, rengeteg beállítási lehetőséggel, és a nagy memóriának hála akár több 100 fotót is tárolhatunk. A kamera legnagyobb hiányossága, hogy nem tartalmaz zoom-ot. Érdemes őket PC-n archiválni. Videót is rögzíthetünk a kamera segítségével, csak a tárhely szabhat határt. Újdonság számba megy, hogy a 3660 esetében már hangot is képes rögzíteni a telefon. A telefonban emellett a tartalmak letöltésére és valós idejű lejátszására RealOnePlayer is található.
A Nokia 3660 csodálatos, 24 szólamú csengőhangokkal jelzi, ha éppen hívásunk érkezik. A hangszóró szépen szól, maximálisan 128 hangszert képes támogatni. Természetesen a telefonbeszélgetéseket egy gombnyomással kihangosíthatjuk. A gyártó nem mellékel fülhallgatót a készülékhez. Adatkommunikáció A telefonba a már feljebb említett átviteli szabványokon túl (GPRS, Infra, Bluetooth) megtaláljuk a SyncML lehetőséget, amellyel távoli szerverek segítségével érhetjük el e-mailenket, naptár bejegyzéseinket vagy a korábban már szinkronizált adatainkat. A Nokia 3660 és 3620 széleskörű e-mail támogatást (POP3, IMAP4) biztosít, a mobilszolgáltatások használatát pedig az xHTML böngésző révén teszi élvezetesebbé. Az XHTML a webes oldalakat egyfajta lebutítás után jeleníti meg a képernyőn, érdemes egyszer kipróbálni, hogy ezt is tudja a telefonunk, de hatalmas méretű oldalak hamar lemerítik a számlánkat. Természetesen a telefonhoz mellékelik a PC Suite programot, amivel könnyen és egyszerűen hozhatjuk szinkronba a Microsoft Outlook programmal a telefonunkat - így naptárbejegyzéseinket, üzenteket és a telefonkönyvet.
Extrák Ide sorolnám a szinte teljes körű hangvezérlés lehetőségét - számos szolgáltatáshoz rendelhetünk hangparancsot, és természetesen megmaradt a hanghívás lehetősége is. A telefonban Diktafon, Számológép, Játékok és szervezői funkciókat ellátó programok tárházát találjuk. A háromsávos Nokia 3660-at (GSM/GPRS 900/1800/1900) elsősorban az európai, a közel-keleti és a távol-keleti piacra szánjuk, míg a Nokia 3620 (GSM/GPRS 850/1900) telefon főként az amerikai kontinenst veszi célba. Végeredmény A 3660 minden olyan fiatalnak hű társa lehet, aki egy teljesen felszerelt, kompromisszumoktól mentes, modern telefont akar a kezében tudni. Bár a Symbian operációsrendszer lassúsága sokszor idegesítő lehet, és MP3 hallgatásra sem ajánlom a készüléket a gyenge fülhallgató kimenet miatt, de VGA képek késztésére, színes tartalmak (WAP, MMS) megjelenítésére kivalló. A megújult billentyűzettel végre már nem kell bajlódni. Továbbra is érthetetlen számomra, hogy miért kell az egész telefon szétszedni, ha ki akarom venni a memóriakártyát.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.