Hirdetés

Nokia Lumia 1520 teszt: ez hatalmas!



|

Kétségtelenül az eddigi legjobb Windows Phone telefonnal van dolgunk, ám nagy mérete miatt nem mindenkinek ajánlható.

Hirdetés

Egyre inkább összemosódik a határ az okostelefonok és a táblagépek között, a két termékkategória közé ugyanis beékelődtek a phabletek, azaz a tepsifonok, amelyek egyre nagyobb számban kelnek el, és így a gyártók is nagy reményeket fűznek hozzájuk. Míg korábban az 5 hüvelykes képátlójú tepsik voltak a jellemzőek, a piacon megjelentek a 6 hüvelyk felé közelítő és néha már azt is meghaladó mobilok, miközben 7 hüvelyknél már több népszerű táblagépet találunk (néhánnyal telefonálni is lehet), például a Google Nexus 7-et. Tesztünk szereplőjét, a 6 hüvelykes képátlójú Nokia Lumia 1520-at is nehéz kategorizálni, mivel mobilnak hatalmas, táblának viszont kicsi.

A finnek első tepsifonja jó példa arra, hogy miként alakul át a mobileszközök piaca, hiszen az eszköz pont az alapfunkcióját áldozta fel, hogy az applikációk híveit még jobban kiszolgálhassa. Azaz a 1520-at nem tudjuk jó szívvel ajánlani azoknak, akik sokat telefonálnak, és megszokták hogy egy kézben tartják a mobiljukat. Azoknak viszont jó választás lehet, akik csak kevés hívást bonyolítanak le, ám előszeretettel játszanak a smart eszközükön, szívesen bújják az applikációkat, csevegnek, leveleznek, jobbára nem útközben, hanem otthon, vagy az irodában. A Nokia terméke ugyanis inkább használható „személyi számítógépként”, mint telefonként, főként hogy a Windows Phone-os szférában jelenleg nem létezik nála erősebb és jobb eszköz.

Hirdetés

 

Külső

Az összeszerelés minőségét illetően nem lehet okunk a panaszra, a 1520 is megkapta a Lumia dizájnt, az illesztésektől mentes színezett polikarbonát házat, amely fekete, fehér,sárga és vörös színekben érhető el. Nálunk a sárga modell vendégeskedett.  Az egységes dizájnt mindössze az oldalán található néhány gomb – power, a két hangerő-szabályozó és az exponáló –, a fülhallgató bemenet és a hátlapon a kissé kidudorodó 20 megapixeles kamera töri meg. A microSD, illetve a SIM foglalat ellenben süllyesztett, utóbbi csak nano-SIM kártyákat képes befogadni.

A tepsi azonban főként a mérete miatt vonzza a tekinteteket. Habár az első Windows Phone phabletről beszélünk a méretét tekintve csak kevés androidos vetélytárs veszi fel vele a versenyt. A Google ökoszisztémájában csupán három nagyobb riválist találhatunk (Huawei Ascend Mate, Samsung Galaxy Mega és Sony Xperia Z Ultra), amelyek ugyan valamelyest még nagyobbak is, ám könnyebbek a 209 grammos Nokia Lumia 1520-nál. A különbség a 3400 mAh-ás akkumulátorral indokolható, amelynek élettartamát nem csak a phabletek, hanem a kisebb mobilok is megirigyelhetik.  Ám a súly még nem minden.

Tegyünk magunk elé egy vonalzót, illetve a tenyerünket és mérjük le, hogy mekkora helyet foglalna el benne a körülbelül 16 centiméter magas és 8,5 centiméter széles eszköz. Meg fogunk lepődni! Ráadásul az LG G2-től eltérően a Nokia nem próbálta meg átvariálni a vezérlést, így a telefon vezérléséhez a legtöbb esetben mindkét kezünkre szükségünk lesz, illetve azt nehezen tudjuk elsüllyeszteni egy farmerzsebben.

Kijelző és akkumulátor

A Gorilla Glass 2 alá bújtatott panel láttán is megemeljük a süvegünket, mivel a 6 hüvelykes IPS kijelző remek színekkel és betekintési szöggel rendelkezik, a ClearBlack polarizáló filterének köszönhetően akár erősebb napfény mellett is jól olvasható (pariban van az iPhone 5S-sel), illetve a Lumia 920-nál bevezetett Super Sensitive érintőfelületet is megörökölte, így kesztyűben is vezérelhető, ami talán fontos kritérium így december közepén.

A pixelsűrűsége pedig kiemelkedően jó, főként ha a rivális tepsikhez viszonyítjuk, mivel a 6 hüvelykes kijelzőbe 1920x1080 pixelt sűrítettek bele a Nokia mérnökei, ami barátok közt is 368 ppi-t jelent.  Csak összehasonlításképpen a Samsung Galaxy Mega 233 ppi-s, a Sony Xperia Z Ulra 342 ppi-s, az iPhone 5S pedig 326 ppi-s értékkel rendelkezik. Mint ahogy már fentebb említettük a kijelző mellett az akkumulátor is igazi prémium darab, nem csak a Qi-kompatibilis vezetékmentes töltés, hanem az élettartama miatt is, mivel a Snapdragon 800 energiatakarékos működésének és a 3400 mAh-s kapacitású aksinak köszönhetően optimális esetben akár 27 órás beszélgetési időt és 768 órás üzemidőt is tud kínálni a gyári mérések alapján. Habár ezt nem fogjuk elérni, jó esetben csak másfél-két naponként kell majd a töltőt keresgélnünk a tapasztalataink szerint.

Hardver

A Lumia 1520-sal a Nokia beérte az Androidos gyártókat, mivel a készülékben a jelenlegi legerősebb SoC, a Qualcomm Snapdragon 800 dolgozik, négymagos (2,2 GHz) Krait processzorral és Adreno 330 grafikus vezérlővel, amit a 2 GB-os RAM táplál. Ez alapján nem meglepő, hogy a finnek tepsije a teljesítményteszteken majd egy kört ráver a windowsos riválisokra, eddig soha nem volt ilyen erős egy Windows Phone telefon. A WP Bench mérésén 498-as átlagot kaptunk több mérés alapján, míg az AnTuTu tesztjét 24 128 ponttal zárta.

A zárt operációs rendszer és a szigorú hardveres megkötések miatt a WP készülékeknél eddig sem lehetett panasz a sebességre és a zökkenőmentes működésre, ám a Lumia 1520 egy teljesen új dimenziót nyit, így még a legerőforrás-igényesebb játékok is gond nélkül elfutnak majd rajta, ráadásul jóval nagyobb méretben, mint amit eddig megtapasztalhattunk. Ez szinte már egy személyi számítógép, amelynél az Office dokumentumok könnyebben szerkeszthetők a nagyobb kijelző miatt, a számításigényes alkalmazások is gond nélkül futtathatóak, ráadásul a 32 GB belső tárhely mellé még további 64 GB-ot mellékelhetünk, így e telefonban akár 96 GB háttértár is rendelkezésünkre állhat, ami tényleg rengeteg adatnak elegendő.

Kamera

Habár a Nokia Lumia 1520 nem kapta meg a 1020 hatalmas 40 megapixeles szenzorját, 20 megapixeles 1/2.5" PureView kamerája még így is remeknek nevezhető, könnyedén készíthetünk vele megosztásra és lájkolásra érdemes képeket. Lentebb például megtekinthető néhány tesztfotónk.

Szerencsére e modellnél is már gyárilag telepítve találjuk a 1020-nál már látott Nokia Pro Cam szoftvert, amelynél például az ISO, a zársebesség a fehéregyensúly és a fókuszpont értékét is részletesen szabályozhatjuk, valamint beállíthatjuk a Dual Capture-t, mikor a mobil egy 5 és egy 16 megapixeles képet készít párhuzamosan. A hírek szerint a telefonba RAW rögzítés is került, ám mi annak nyomát nem találtuk, talán majd egy későbbi frissítéssel fog érkezni.

A phablet ezen felül alkalmas full HD videók készítésére is, amely a négy mikrofonjának köszönhetően az eddigieknél jóval pontosabban rögzíti a környezet hangjait és zajait. E mellé megkapjuk még az optikai képstabilizátort is.

Szoftver

Az operációs rendszer terén is találunk érdekességeket, főként hogy a Nokia Lumia 1520 az első olyan kereskedelmi forgalomban kapható telefon, amelyen a Windows Phone 8 idei frissítése, a GDR3 fut.

Utóbbinak köszönhetően immár nem két, hanem három oszlopba rendezhetjük csempéinket – amely nélkül talán nem is jöhetett volna létre a 6 hüvelykes mobil -, az automatikus képernyőforgatást kikapcsolhatjuk, a programváltónál bezárhatjuk az ablakokat és így tovább. Túl sok újdonságra ne számítsunk, a többi új funkcióval vélhetően csak elvétve fogunk találkozni.

Nokia-fronton újdonság a fent már említett Pro Cam szoftver mellett például a Storyteller érkezése, amellyel eseményekhez – a geoinformációk alapján – földrajzi helyszínekhez rendezhetjük képeinket, majd nézhetjük vissza azokat. Habár érdekes szolgáltatásról van szó, az biztos, hogy használatával legalább egy dolgot elérünk majd: a finnek, illetve az őket felvásárló Microsoft pontosan tudni fogja majd, hogy hol lakunk. Ezen felül megkapjuk a Screen Beamer és a PhotoBeamer programokat is, amelyekkel képernyőnk képét, illetve fotóinkat oszthatjuk meg egy távoli ismerőssel.

Összegzés

Habár a készülékről csupa jót tudunk elmondani, a nagy mérete miatt mégis idegenkedünk tőle, mivel mi is szeretjük telefonállásra használni az okostelefonjainkat, márpedig utóbbi nem a legkönnyebb a Nokia eszközével. Reméljük, hogy a Nokia Lumia 1520-nak egy kisebb – 5, netán 5,3 hüvelykes – készülékben lesz követője, mivel a Snapdragon 800 alap, a jó kijelző és remek akkumulátor miatt gondolkodás nélkül megítélnénk neki a PC World ajánlata díjat. Jelenlegi tömegével azonban csak azoknak tudjuk ajánlani, akik egyrészt nem idegenkednek az egyre nagyobb app-kínálattal rendelkező Windows Phone platformról, másrészt jobbára az alkalmazásokat használják, netán idejük java részében játékokat futtatnak a mobilon. Nekik kitűnő választás lesz a telefon.

Ez itthon még csak egy szűk réteget fed le, így vélhetően nem a legkelendőbb Lumia mobil lesz tesztünk szereplője, ám ettől függetlenül azt bizton állíthatjuk, hogy a Nokia egy olyan terméket tett le az asztalra, amit büszkén mutogathat a Samsung Galaxy S és az iPhone széria mellett.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.