Hirdetés

Nokia N8 teszt: finn űrhajó

|

A finnek megmentője, a Nokia új zászlóshajója, a multimédiás telefonok egyik legjobbika végre megérkezett. A kérdés már csak az, elég lesz-e mindez a mostani felhozatal mellett, illetve áll-e valódi érték a bivalyerős hardver mögött?

Hirdetés

Sokáig tartott az a huzavona, ami a Symbian jövőjével kapcsolatban alakult ki az utóbbi hónapokban. Az egyértelművé vált, hogy az 5800-val bemutatkozott S60 Touch nem lesz elegendő a rivális rendszerek (iOS, Android, WP7) ellen, hiszen azok látványosságban, használhatóságban és mögöttes tartalom terén nagyon magas szintre helyezték a mércét. A Symbian ezen, érintés alapú vezérlésre „optimalizált" formájáról pedig üvöltött, hogy megújulásra, átgondolásra szorul.

 

Egy ideig azt lehetett tudni, hogy az N900-on bemutatkozott Maemo hozza el a nirvánát a Nokia számára, majd jött a hír, hogy mégis inkább az Intellel közös platform, a MeeGo lesz a megoldás. Szólt pletyka arról is, hogy a háttérben már készül a forradalmian új Symbian^4, amit a jövőben csak a csúcskategóriás, N-szériás modellek kapnak meg. Mindehhez képest az történt, hogy az addig átmenetinek gondolt Symbian^3 lett az alap operációs rendszer variáns, az N8, sőt a hamarosan bemutatkozó E7 is ezt fogja használni, valamint tulajdonképpen az összes, közeljövőben megjelenő, magasabb kategóriájú Nokia.

 

Vasparipa

 

A felület és a rendszer újdonságaira kicsit később térünk ki, hiszen elsőként jöjjön a hardver. Most jól figyeljen mindenki, mivel leplezetlen, erős felindultságból elkövetett dicsérő szavak következnek. A Nokia N8 képében a Nokia megalkotta az utóbbi idők egyik, ha nem a legjobban összerakott okostelefonját. Az N8 minden porcikája az odafigyelést, a mérnöki pontosságot és az igényességet tükrözi, öröm használni, kézbe venni, dolgozni, vagy akár szórakozni vele. Ahogy lenni szokott, mindennek van egy negatív oldala is: a stabilitás egyik oka a fémház (anodizált alumínium) használata, valamint az, hogy házilag nem cserélhető az akkumulátor, ergo nincs lepattintható, körömmel szétfeszíthető, adott esetben lötyögő, nyiszorgó hátlap. Félelmetesen egyben van a készülék, és az is örömteli, hogy mind az öt, választható szín az abszolút vállalható kategóriában van, legyen a leendő tulajdonos nő, vagy akár férfi.

 

Az egyik legszebb színű tesztkészüléket fogtuk ki (a képekre kattintva galéria nyílik)

 

Az egymástól független vélemények szerint is „űrhajó dizájn" végre egyediséget hozott a Nokiák közé, a lapos, a végeinél kissé elfogyó, áramvonalas kialakítás nem volt eddig jellemző a finnekre, de ettől még kifejezetten jól áll nekik. A kijelző alatt mindössze egyetlen gomb várja, hogy használatba vegyük, vagyis a megszokott, de sokak szerint fölösleges Symbian logós gomb már a múlté. Ez a billentyű egyébként lezárt kijelző mellett a feloldásra használható, ezen kívül a főmenüt csalogathatjuk elő vele, ha pedig már valamelyik menüben tartózkodunk, akkor megnyomásával egyet mindig visszalépünk. Funkciói nem merülnek ki ennyiben: amennyiben nem fogadott hívásunk, SMS-ünk van, vagy egyéb, fontos dolog történt, akkor a gomb halványan, de ritmusosan pulzál.

 

Ha már a kijelzőnél tartunk: érdekes, vagy talán inkább furcsa funkció, hogy az AMOLED panel nyugalmi állapotban folyamatosan ébresztőóra állapotban van. Ez azt jelenti, hogy a fekete háttéren fehér karakterekről olvashatjuk le a pontos időt és a dátumot, ami este, vagy egy sötét hajnali órán nagyon hasznos tud lenni, és nem is kapcsolható ki - bár az AMOLED miatt ez nem jelent mérhető pluszfogyasztást.

 

A kijelző alatti egyetlen kezelőszerv

 

Az N8 két oldalán nagy a nyüzsgés: balra a SIM-kártyahelyet és a memóriakártya foglalatot borító két ajtócska található. Előbbi azért, mert a hátlap nem vehető le, így iPhone-módra ide tették a nyílást. Lehet akár bekapcsolt állapot mellett is SIM-et cserélni, de az új lapka behelyezése után a készülék újraindul. A körömmel is nehezen felfeszegethető műanyag ajtók tükrében kissé értetlenül figyeltük a lentebb található lyukat, ami a microUSB csatlakozót rejti. Ezt nem védi semmi, egyszerűen kivágtak egy rést a készülékből, ami a többi elegáns megoldáshoz képest kicsit lelombozó. Itt található még egy aprócska LED, ami a töltés állapotát jelzi.

 

Nézzék meg az N8-ról készített videónkat is

 

Átellenben még nagyobb a népsűrűség: legfelül található a hangerő állító, alatta a kijelzőt lezáró és feloldó csúszka, amit aztán az elmaradhatatlan kameragomb követ. Két oldalt alul egy-egy csavar a bizonyíték rá, hogy lehet azt az akut cserélni, méghozzá a (kicsavarozás után) burkolat alsó részének leválasztásával. Fontos: a házilag történő akku csere garanciavesztéssel jár, így mindenki vigye szakszervizbe a készüléket, ha gondja van. A rendszer kifagyása esetén (nálunk ez még egy nem végleges szoftver mellett egy alkalommal fordult elő) is van megoldás, mivel a bekapcsoló gombot kell közel 10 másodpercen át nyomva tartani, melynek hatására újraindul a rendszer.

 

Balra a SIM-kártya, jobbra a memóriakártya helye

 

A felső részen található az N8 egyik fő mutatványa a mini HDMI csatlakozó, a 3,5 mm-es jack csatlakozó, valamint a bekapcsoló gomb. A HDMI-hez jár az alapcsomagban egy átalakító kábel, amelynek a másik vége már a TV-készülékeknél használt, normál méretű HDMI. A hátlapon a síkból kissé kiemelkedve fogad bennünket a fizikai védelem nélküli kamera, a hozzá tartozó Xenon vaku, illetve ezen a kis szigeten kapott helyett a külső hangszóró nyílása is. A kamera Carl Zeiss optikás, 12 megapixeles, autofókuszos, és HD videofelvételek készítésére képes.

 

 

Háromra mindenki: Symbian!

 

A kezelőfelülethez kétféle módon juthatunk hozzá: a mér említett oldalsó csúszka elmozdításával, vagy az alsó gomb megnyomásával, majd a kijelzőn megjelenő Felold felirat megérintésével. Aki a megújult Symbian jegyében valami magával ragadót, soha eddig nem látottat, vagy szemkápráztatót várt, az csalódni fog. Ugyanazt a téglalapformájú widget felületekre osztott, szabadon testre szabható felületet kapjuk, mint az N97 esetében. A különbség annyi, hogy innentől kezdve már három, jobbra-balra lapozható kijelző felületen kell elférnünk, ami jóval könnyebb dolog lesz, mint eddig.

 

A felület nem szolgál komoly meglepetésekkel

 

A hat darab panel valamelyikét, vagy éppen a widget nélküli kijelző felületet hosszan megérintve neki is láthatunk a szerkesztésnek, vagy éppen a teljes átrendezéshez. A lehetőségeink nem éppen korlátlanok, de az is tény, hogy az utóbbi időben sok olyan fejlesztés indult meg Symbianra, ami lehetővé teszi, hogy a szokásos gyorsgombokon, órán, böngészőn kívül RSS olvasókat, hazai vonatkozású alkalmazásokat is megjeleníthessünk widget formában. Sőt, a hazai Nokia kifejezett figyelmet fordított a mobilos tévézés újbóli, már a kor követelményeinek megfelelő elterjesztéséhez. A gyártó megállapodott a TV2, AXN, Duna TV csatornákkal, de kapunk ezeken kívül TV-s tartalmat a Startlap TV-től is. Ezek az alkalmazások nagyjából egy kaptafára épülnek, vagyis arra, hogy várakozás, utazás közben rövid, az aznapi, vagy archív felvételekből összeállított műsorokat nézhessünk meg. Ilyenek jellemzően az M1 applikációjában a hírek, sportadások, vagy a TV2 kínálatában tartott rövid, bulvár-vonatkozású műsorok.

 

A főmenü fektetett nézetben

 

A főmenü továbbra is a megszokott négyszer hármas felosztású, ikonos formában tárja elénk a lehetőségeket, így ezen a területen szinte semmilyen újítással nem találkozhatunk. Inkább a hardveres körítés az, ami hozzátesz az N97 óta ismert és nem sokak által szeretett használhatósághoz. Mindebben nagy szerepe van a kijelzőnek, ami végre kapacitív technológiát képviseli és így sokkal érzékenyebb, de szerencsére nem is túl érzékeny. Ujjainkkal nagyon gyorsan hozzá lehet szokni, a listák, alkalmazások késlekedés nélkül mozdulnak, elindulnak, vagyis a mostanában egyre gyakoribb 1 GHz-es processzor hiánya ellenére nincs gond a sebességgel. Az AMOLED panel szinte drámai változást hozott a Nokiáknál eddig megszokott képminőségbe: gyönyörű, plasztikus színeket ad, az olvashatósága még napsütés mellett is elfogadható, és a pixelessége persze nem ér fel a retina display magasságáig, azért szégyenkeznivalója sincs.

 

Az N8 készülékháza keskenynek, de különösebben vastagnak sem mondható

 

Immáron támogatott a több ujjas kezelés is, ami a weboldalak böngészésekor, és a fényképek kezelésénél egyaránt nagy segítséget nyújt. A fotóknál persze mindig éreztünk némi késlekedést, ami adódhat a nagyméretű fájlok miatt is, vagy egyszerűen azért, mert annyira még mindig nincs egyben a rendszer, mint egy iPhone esetében ezt tapasztalhatnánk. A kétszeri kattintás már nem szükséges egy-egy menüpont megnyitásához, ennek ellenére azt érzékeltük, hogy a funkciókért, alkalmazásokért még mindig túl sokat kell bányászni a menükben. Sok mindent ki lehet persze tenni a képernyőkre widget formában, ettől függetlenül még mindig körülményes, helyenként túlbonyolított a Symbian ezen verziója.

 

 

Az extrák

 

Ha a szoftveres háttér, pontosabban a Symbian^3 nem is visz mindent, az biztos, hogy multimédia területén a fejlesztők anyait-apait beleadtak. A szolgáltatáskínálat egyik része a filmnézés köré csoportosul, hiszen ezt szolgálja a HDMI csatlakozó, valamint az USB On The Go is. Előbbi semmi másról nem szól, mintsem arról, hogy az N8 16 gigabájtos háttértárába feltöltött, akár HD minőségű filmeket a mellékelt kábel segítségével a TV képernyőjén is meg tudjuk nézni. Sőt, ha megfelelő kábellel a hangot is kivezetjük, akkor összességében nem kapunk rosszabb élményt egy házimozi rendszernél. Még érdekesebb és hasznosabb funkció a fájlok közvetlen kezelési lehetősége, amihez szintén kapunk egy USB-kábelt. Itt nincs más dolgunk, mint a pendrive-ot a kábelhez, azt pedig a telefonhoz csatlakoztatni, ahol az adathordozó meg is jelenik külső tárhelyként. Innentől kezdve a PC kihagyásával bármilyen kompatibilis formátumot közvetlenül megnyithatunk.

 

A felül található mini HDMI csatlakozó

 

Az N82 óta Nokia-rajongók ezrei várják, hogy végre egy újabb Xenon-vakus készüléket ölelhessenek keblükre. A szűk 7 esztendőnek vége, persze magyarázatot sosem kaptunk arra, hogy az egyszer ennyire bevált kamerás mobil mintát miért nem ismételték meg a Nokiánál, ahányszor csak tudták. Válasz nincs, helyette viszont van egy kiváló képeket készítő, Carl Zeiss optikás fényképezőgép, ami 12 megapixeles ugyan, de a kutya sosem itt van elásva. Sokkal inkább a zajszint, a torzítás, a színhelyesség a lényeg, amelyek területén az N8 jól teljesít, amiről a cikkben mellékelt fotók talán jól visszaadnak. A Xenon vaku is jól dolgozik, gyártja is serényen a piros szemű fotóalanyokat, még akkor is, ha az ezt csökkentő vakumódot használtuk. Utólag a galériában van lehetőség a korrekcióra, de tapasztalatunk szerint az automatizmus nem minden esetben ismerte fel a problémás területet.

 

A kamerát nem védi semmi és az egész egy kicsit kiemelkedik a hátlapból

 

A fényképek minőségét nem követték le a kezelőfelületek tekintetében, vagyis itt is nagyjából minden ugyanaz, mint eddig. Ami nem jó. A kijelzőre kitett kezelőfelületen ugyanis egy érintéssel csak azt tudjuk beállítani, hogy milyen vakumódban fényképezzünk, és azt, hogy videót, vagy állóképet rögzítsünk. Ezeken, illetve a zoomoláson kívül minden egyes funkció eléréséhez egy plusz menüt kell előhívni, és abban keresgélni. Ha legalább a felvételi mód is kapott volna egy gyorsgombot, illetve ezen kívül még pár dolog, akkor már sokkal boldogabbak lettünk volna.

 

Az N8 kamerájával készített fotókhoz kattints a képre!

 

A HD videó felvétel lassan nem tartozik a különlegességek közé, egy ilyen, multimédiára alapozott készüléknek ezt tudnia kell. Az N8 ezt is teljesíti, a minta videó szintén itt a cikkben beágyazva megtekinthető. Sajnos a felvétel közbeni autofókusz nem használható, ami egy ilyen szintű készüléktől és érzékelőtől talán elvárható lenne.

 

HD videofelvétel Nokia N8-cal készítve

 

A Nokia N8 minden egyéb területen igyekszik a maximumot nyújtani: a HSDPA, HSUPA, Wi-Fi, Bluetooth, ingyenes navigáció és ezzel együtt persze a GPS vevő is megtalálható benne. A menü képe szolgaian fordul a gyorsulásérzékelőnek köszönhetően, és teszi ezt gyorsan, mindenféle késlekedés nélkül. A kijelző felett az előlapi kamerán kívül távolságérzékelő is található, ami a telefonálás közben az arcunkat érzékelve inaktívvá teszi a kijelzőt, így nem nyomunk meg olyasvalamit, amit nem kellene. Noha saját magunk nem vizslathatjuk meg, de azért tudjuk, hogy az akkumulátor egy 1200 mAh-s darab, ami talán még megfelel, de ez az a terület, ahol talán akkor sem lennénk teljesen elégedettek, ha 200-es akku adná az energiát a telefonnak. Ezzel a teljesítménnyel, átlagos használat mellett az N8 sem bírja 24 óránál tovább, sőt: amikor jobban meghajtottuk (volt mivel), akkor már fékidőben tölteni kellett.

 

Közös. hál.

 

Nem, ez nem az, amire egyesek gondolnak. Ez egyrészt példája annak a komikus, néha már fájdalmas tendenciának, ahogy igyekeznek magyarítani az angol menürendszert, ami nyilvánvalóan eleve lehetetlen próbálkozás. A legjobb ellenszer erre az angol nyelv használata. A Közös. hál. másrészt a közösségi oldalak, csatornák használatát jelzi, amit a Nokia egy kicsit trükkös módon integrált az Ovi alkalmazásba. A Facebook, vagy Twitter fiókunkat akkor tudjuk ugyanis használatba venni, ha először bejelentkezünk az Ovi fiókunkba, ha pedig ilyen nincs, akkor kénytelenek vagyunk létrehozni egyet. Mondhatnánk azt is, hogy tisztességtelen árukapcsolásról van szó, bár az is igaz, hogy az Ovinak elég sok hasznos, online funkciója van, amit így legalább ki lehet használni. Az Oviba bejutás után már szabadon megadhatunk több fiókot is, és máris bevethetjük magunkat a virtuális, de ezzel együtt persze teljességgel valós közösségi életünkbe.

 

Az üzenetíráskor megjelenő virtuális billentyűzet

 

Az eddigieknek megfelelően a böngésző sem esett át modernizáláson, bár tény és való, hogy amit eddig tudott, azt most is tudja. A weboldal megadása, a könyvjelzők használata még mindig nehézkes, a weboldalak betöltése azonban gyorsan megy. Mivel az androidos mobilokkal ellentétben itt azt is látjuk, hogy mennyi adatot emészt egy-egy oldal behívása, érdemes spórolni, ahol tudunk. A Flash támogatás megoldott, indulnak a beágyazott videók, több hazai oldalt is teszteltünk vele, maximum az oldal képernyőhöz való igazításával volt gondunk. Azt senki ne várja el egy mobiltól, hogy tökéletesen, mindenhol ugyanúgy nézhesse meg a Flash videókat, de egy-egy szorult helyzetben bizonyára jól jöhet. A multi touch megléte miatt többször, hangos imák hagyták el szánkat, hiszen ezzel nagyban könnyebbedett a szörfölés. A virtuális billentyűzet fektette módban QWERTY formátumú, álló helyzetben azonban (a hely szűkössége miatt) már csak numerikusat használhatunk.

 

Verdikt

 

Tudjuk, hogy elégedettek sosem leszünk, mint ahogy nincs olyan mobil sem, ami hiánytalanul, mindenkinek tetszeni fog. Az N8 az utóbbi idők legmegosztóbb készüléke, és nekünk is ambivalens érzéseink vannak vele kapcsolatban. A körítés, a kivitel, a dizájn profi, könnyen el lehet ámulni rajta, sok meglepetést tartogat, és jó társunk lehet a mindennapokban. Az N8 legnagyobb tragédiája, hogy egy, a többiektől évekkel elmaradó operációs rendszert kell használni vele, ami akkora kontrasztot emel a készülék elé, hogy magunk sem tudjuk hirtelen, ajánlható-e maradéktalanul mindenkinek.

 

Fém, multimédiában erős és egyelőre meglehetősen drága

 

A multimédiás tudás miatt igen, hiszen ezen a területen egyelőre olyan dolgokat mutat fel, amelyek egyediek és még nincsenek a piacon, a kamera is erős, a külalak pedig egyértelműen jeles. Mivel a hírek szerint a MeeGo még bőven odébb van és utólag biztosan nem kapja meg az N8, ezért a Symbiannel kell megbarátkozni mindenkinek, ami nem vészes, de vannak jobb alternatívák a piacon. Szerencsére az Ovi szoftveráruháza kezd felpörögni, egyre több értelmes alkalmazás letölthető a telefonhoz, ez is egy plusz jel lehet az N8 mellett. Az ára persze még tükrözi a kategória besorolást, a 150 ezer forintos ár egyelőre borsos, de biztosan megkezdi majd ez is az ereszkedést. A Nokia hívőknek ez sem lesz akadály, mindenki másnak pedig csak azt tudjuk javasolni, hogy mielőtt érintőképernyős okostelefont vesz, feltétlenül nézzen szét, és legyen tisztában azzal, hogy milyen alternatívái vannak.

 

Nokia N8

 

Forgalmazó: Nokia Magyarország
Ár: 150 ezer Ft körül
web: http://hopp.pcworld.hu/7419
Teljesítmény: 4/5, Felszereltség: 5/5, Ár/érték arány: 4/5

Előny: anyagminőség, összeszerelés; kiváló kamera; Flash támogatás; multi-touch; USB On The Go; HDMI

Hátrány: a Symbian^3 nem versenyképes; házilag nem cserélhető akku; még mindig nem elég gyors rendszer


Termékjellemzők:

 

Kapacitív érintőképernyő (AMOLED), 360 x 640 pixel, 3,5 hüvelyk
Gyorsulás- és távolságérzékelő
3.5 mm audio jack csatlakozó
16 GB tárkapacitás, 256MB RAM, 512 MB ROM
microSD-vel bővíthető
HSDPA (10,2 Mbps) HSUPA (2.0 Mbps)
Wi-Fi 802.11 b/g/n (UPnP)
Bluetooth 3.0 (A2DP)
12 megapixeles kamera, Carl Zeiss optika, autofókusz, Xenon vaku
720p@25fps videófelvétel
ARM 11 680 MHz processzor, hardveres grafikus gyorsító
Sztereó FM rádió (RDS), FM transmitter
GPS vevő (A-GPS), Ovi Maps 3.0
TV kimenet (720p video) HDMI, Dolby Digital Plus hang
Li-Ion 1200 mAh akkumulátor

 

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.