Hirdetés

NVIDIA Kal-El a Windows 8-as táblákban is



|

A gyártó hamarosan piacra kerülő megoldása kompatibilis a Microsoft új operációs rendszerével.

Hirdetés

Magyar idő szerint tegnap este komoly hullámokat vetett a redmondi szoftvercég BUILD konferencián tartott Windows 8-as bemutatója, részletesebb beszámolót itt olvashatnak róla az érdeklődők. A jelenleg is zajló, többnapos rendezvény természetesen nem csak a Microsoftról, hanem annak fontos partnereiről is szól.


Az egyik közülük az NVIDIA, amely most megerősítette, hogy az új négymagos Tegra központi egysége teljes mértékben kompatibilis lesz a következő generációs Windows operációs rendszerrel. Ezzel együtt a gyártó egy saját fejlesztői programot is indított, amely segítségével a programozók idejekorán hasznos trükköket sajátíthatnak el a Windows 8-ra való fejlesztés mikéntjeiről, és persze az alkalmazásaik Tegrára való specifikus optimalizálásáról.


Az első Kal-El központi egységgel szerelt táblagépek valamikor a télen jelenhetnek meg a piacon, míg az okostelefonokban csak a jövő év elején debütálhat az erőteljes System-on-Chip. Maga a Windows 8 elvileg 2012 végén kerülhet aranylemezre, így a fejlesztők többek közt az NVIDIA szíves közreműködésével addigra kényelmesen elsajátíthatják az új hardveres és szoftveres platformokon való hatékony fejlesztéshez szükséges tudást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.