Hirdetés

Okostelefon VB: Az androidos telefonok dominálják a mezőnyt



|

Összefoglalónkban a csoportkörök aktuális állásáról számolunk be.

Hirdetés

Javában zajlanak az Okostelefon VB csoportmeccsei. A versenyben a PC world szerkesztői által beválogatott 32 készülék vesz részt, amelyek nyolc különféle kategóriában – a legjobb ár/érték arányú készülékektől egészen a „hero kategóriás” csúcsmobilokig – indulnak. A mezőnyt az androidos készülékek dominálják, csupán egyetlen olyan csoport – a billentyűzetes készülékeké –van, amelyben egy BlackBerry vezet.

Hirdetés

A legizgalmasabb vetélkedés meglepő módon nem a csúcskategóriás Hero készülékek, hanem a megapixel-háború frontvonalában küzdő kameramobilok között bontakozott ki. Itt a két favorit – az Android operációs rendszert futtató Sony Xperia Z2 és a brutális, 41 megapixeles szenzorral felfegyverzett, Windows Phone-os Nokia Lumia 1020 – 35-35 százalékkal egyelőre fej-fej mellett halad egymással.

És ha már csúcstelefonok: a H-csoport utolsó helyén jelenleg az iPhone 5S áll. Nem tagadjuk, meglepődtünk, hiszen az eladási statisztikák és házi közvélemény-kutatásunk alapján egyaránt az Okostelefon VB egyik toronymagas esélyesének tartottuk az Apple készülékét.

 

Alább olvashatjátok a csoportok részletes állását. Ne feledjétek, még van időtök beszavazni a kedvenc készüléketeket a legjobb 16 közé, hiszen a nyolcaddöntőkre csak június 27-e és július 1-je között kerül majd sor.

A csoport – Ár-érték bajnokok

A legjobb ár/érték arányt képviselő készülékek csoportját egyelőre a Sony Xperia SP vezeti, 58 százalékos eredménnyel. A második helyen 25 százalékkal a Nokia Lumia 625, a harmadikon pedig 10 százalékkal a HTC Desire 500 áll. A szomorú sereghajtó a Huawei Ascend Y300: a kínai gyártó telefonja csak a leadott szavazatok 7 százalékát kapta meg.

B csoport – Különcök

A „különcök” kategóriáját az LG első hajlított készüléke, a G Flex vezeti 57 százalékos eredménnyel. A második helyet az ASUS okostelefon-tablet „hibridje”, az új PadFone tartja – viszonylag biztosan, de messze lemaradva az éllovas mögött, hiszen eddig csak a szavazatok 28 százalékát sikerült begyűjtenie.

A harmadik helyen egy igazán excentrikus és színes egyéniség, a Nokia első kvázi-androidos telefonja, a Nokia X Dual SIM áll 9 áll. A mezőny Balotellije alig 2 százalékkal előzi meg a sereghajtó Alcatel One Touch Fire-t, amely egyelőre csak a szavazatok 7 százalékát kapta.

C csoport – Kamerások

Ahogy azt a bevezetőben is említettük, a legizgalmasabb verseny a hobbifényképészek kedvencei, a sokmegapixeles szenzorokkal, optikai képstrabilizátorokkal és kifinomult fotós alkalmazásokkal villantó kameramobilok között bontakozott ki. A két sztárjátékos, a Sony Xperia Z2 és a Nokia Lumia 1020 holtversenyben, 35-35 százalékos eredménnyel vezeti a mezőnyt, mögöttük a Samsung Galaxy S4 Zoom (18 százalék) és az LG G2 (13 százalék) áll.

D csoport – Billentyűzetesek

A fizikai klaviatúrával szerelt készülékek csoportja is tartogat meglepetéseket a számunkra. Ez az egyetlen olyan verseny, amelyben nem egy, a Google Android operációs rendszerét használó készülék vezeti a tabellát, hanem – ráadásul meglehetős fölénnyel – a szavazatok 49 százalékát behúzó a BlackBerry Q10. Ami már csak azért is meglepő, mert az egykor szebb napokat látott kanadai gyártó készülékei az elmúlt években nem fogytak igazán jól a piacon.

A billentyűs mobilok között a második helyen szintén egy zaklatott sorsú cég egyik kiváló telefonja áll. A Motorola Droid hazai népszerűségét a jelek szerint nem tépázta meg, hogy a Google nemrég eladta a gyártót a Lenovónak: az Okostelefon VB regisztráltjainak 33 százaléka erre a készülékre voksolt.

A harmadik helyen egy igazi elpusztíthatatlan strapatelefon áll, az Evolveo StrongPhone WiFi a szavazatok 9 százalékát zsebelte be. Persze, ez még korántsem végeredmény, könnyen meglehet, hogy a maga 8 százalékával a tabella negyedik helyén álló Nokia Asha 301 a középdöntőkig hátralévő időben megtáltosodik.

E csoport – Kiskirályok

Az E csoportban azok a készülékek mérkőznek egymással, amelyek adottságaik alapján egy gyengébb mezőnyben a H vagyis halálcsoportba is bekerülhettek volna. Az első helyen itt is egy Android-telefon, a Sony Xperia Z1 áll, 55 százalékos eredménnyel. A japán cég telefonjai kifejezetten népszerűek Magyarországon, nem véletlen, hogy több kategóriában is ők vezetnek.

A kiskirályok között a második helyet a Google-színekben induló LG Nexus 5 szerezte meg. A 35 százalék kimondottan szép eredmény – annál is inkább, mivel a hazai felhasználók csak a szolgáltatóktól vagy a viszonteladóktól vásárolhatják meg a készüléket, a Google Play Store-ban hiába keresnék.

A harmadik helyet a Huawei nemrég általunk is alaposan körbedicsért készüléke, az Ascend P7 tartja 7, a negyediket pedig a BlackBerry Z10 5 százalékkal.

F csoport – Kistesók

A csúcskészülékek kompakt változatai, azaz a „kistesók” között is a Sony kiválósága, az Xperia Z1 Compact viszi a prímet a maga 54 százalékával. A második helyen szorosan a két androidos dobogós közé ékelődve az Apple olcsónak csak erős jóindulattal, ellenfényben, az USA-ban vagy az Egyesült Arab Emírségben nevezhető „olcsóbb telefonja”, az iPhone 5C áll 22 százalékkal. Szorosan a nyomában ott van a Samsung tavalyi topmodelljének zsebbeillőbb változata, a Galaxy S4 mini (20 százalék), míg az utolsó helyen, messze lemaradva a ZTE Blade Q Mini (4 százalék) kullog.

G csoport – Tepsik

Az elmúlt években páratlanul népszerűvé váltak az öthüvelykes vagy annál nagyobb kijelzővel szerelt okostelefonok, a phabletek., nem véletlen, hogy a pestiesen csak „tepsifon” néven emlegetett kategória legjobbjainak külön csoportot szenteltünk az Okostelefon VB-n.

A kategória legnagyobb esélyese a 2013-as IFA-n bemutatott Samsung Note 3, amely egyelőre igen meggyőző, 43 százalékos szavazati aránnyal hozza is a papírformát. Őt követi a második helyezett Sony Xperia Ultra Z (28 százalék), míg a harmadik helyen a Nokia Lumia 1320 (15 százalék), a negyediken pedig a HTC One Max (13 százalék) áll.

H csoport – Hero készülékek

Az Okostelefon VB legnagyobb érdeklődéssel várt meccseit természetesen a csúcstelefonok vívják egymással. A Hero-készülékek versenyét is egy Samsung, a korábban általunk is kipróbált, remek Samsung Galaxy S5 vezeti, a szavazatok 43 százalékával. Nagy harc van kibontakozóban a második helyért: a csempés Nokia Lumia 1520 (20 százalék) és az androidos HTC One (M8) (19 százalék) küzd egymással.

A csoport (negatív) meglepetését egyelőre az iPhone 5S jelenti. Az Apple világszerte sikeres csodamobilja egyelőre a királykategória utolsó helyét foglalja el a maga 18 százalékos eredményével.

Ne feledjétek, hogy még rengeteg időtök van arra, hogy bejuttassátok kedvenc készüléketeket a június 27- e és július 1-je között zajló középdöntőbe. Szavazzatok Ti is a http://mobilvb.web4.hu oldalon!

A játékban való részvétel regisztrációhoz kötött. Minden regisztrált felhasználót garantáltan megajándékozunk egy 500 forintos Foodpanda kuponnal (amit 1500 forint feletti bankkártyás fizetésnél válthatsz be). S mivel a bajnokoknak is szükségük van védelemre, a szavazók között az Okostelefon-világbajnokság során 30 darab egyéves ESET Mobile Security mobilvédelmi szoftverlicencet sorsolunk ki, valamint minden résztvevőnk esélyes arra, hogy a játék végén hazavigye a Benq W1070 Full HD-s házimozi projektorát a számos egyéb meglepetés ajándék mellett. További információért kattints az oldal tetején található “Nyeremények” hivatkozásra!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.