Hirdetés

Össztűz alatt az AT&T, és a T-Mobile USA frigye



|

A rivális Sprinten felül egyelőre a hatóságok is ellenzik a felvásárlást.

Hirdetés

Az egyesült államokbeli AT&T még március végén jelentette be, hogy formális megállapodást kötöttek a Deutsche Telekommal, amely értelmében 39 milliárd dollárért - jelenlegi árfolyamon 8,9 trillió forintért - felvásárolnák a helyi T-Mobile szolgáltatót.

 

 


Az elképesztő összegű akvizíció természetesen alaposan megrengetné a helyi piacot, a Sprint szerint a velük nagyjából megegyező felhasználói bázissal rendelkező T-Mobile formális eltűnése miatt lényegében csak három komoly szolgáltató maradna a ringben, előfizetői szám alapján csökkenő sorrendben az AT&T, a Verizon Wireless, és ők. Ennek hatására lanyhulna a piaci verseny, amely kedvezőtlenül érintené a fogyasztókat.


Egyelőre nem csak a riválisnak, hanem a Szövetségi Kommunikációs Bizottságnak (FCC), és az Igazságügyi Minisztériumnak (DOJ) sem tetszik a felvásárlás ötlete: egyrészt egyetértenek a Sprinttel a piaci verseny csökkenése kapcsán, másrészt nem értik, hogy az akvizíció során egész konkrétan miként jön majd létre az AT&T által folyamatosan hangoztatott, nagyjából százezer új munkahely - a szolgáltató az utóbbi ígérettel próbálja meggyőzni az állami szerveket a zöld jelzés kiadásáról.


Összességében jelenleg erősen kérdéses, hogy a szolgáltatók képesek lesznek-e nyélbe ütni az üzletet, a következő csatájuk februárban lesz az Igazságügyi Minisztérium ellen, ennek sikeres abszolválása esetén pedig még az FCC-t is külön meg kell győzniük. Az AT&T eredetileg 2012 márciusában kívánta véglegesíteni az akvizíciót, az időpont még számukra kedvező döntések esetén is garantáltan hónapokat fog csúszni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.