Hirdetés

Ott lesz az MWC-n a Nokia



|

Sajnos nincs rá garancia, hogy bármilyen készüléket bemutat a finn gyártó a nagy rendezvényen.

Hirdetés

Egyre nagyobbak a várakozások a Nokiával kapcsolatban, a finn vállalat a következő hónapokban ugyanis várhatóan több új készüléket is bemutat. A Microsoft és a Nokia korábbi kalandja után a finn cég úgy döntött, hogy a kereskedelmi jogokat a HMD Global számára licencelni, 10 évre. 

Hirdetés

A HMD Global által gyártott készülékek elméletben még ebben az évben be kellene, hogy mutatkozzanak, de 2017 elejére is várnak Nokia készülékeket. A Mobile World Congress mindehhez ideális helyszín. 

A február 27. és március 2. között megrendezésre kerülő MWC-n a Nokia is ott lesz, sőt, az elnök-ügyvezető Rajeev Suri beszédet is tart majd. 

Sajnos egyelőre semmi sem garantálja, hogy ezúttal már okostelefon-bemutató is lesz. A pletykák legalább két készüléket emlegetnek, de konkrétumok egyelőre nincsenek. 

A Nokia a korábbi években is jelen volt az MWC-n, de új termékeket nem villantott. A Microsoft Asia mobilos részlegéért felelős ügyvezetőjének, James Rutherfoordnak a véleménye szerint mindenesetre az idén kettő, az MWC táján pedig még kettő érkezik

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.