Hirdetés

PC World tippek Internetfüggőknek!



|

Életünk manapság szinte már elképzelhetetlen az internet nélkül. Ne is képzeljünk el ilyen borzalmat, helyette használjuk ki még inkább a világháló nyújtotta lehetőségeket! Tippcsokrunk elsősorban internetfüggőknek szól, illetve azoknak, akik azzá kívánnak válni.

Hirdetés

A technika eredeti célja az, hogy a kényelmünket szolgálja. Miért van az, hogy a körülöttünk lévő tárgyak néha több problémát okoznak, mint amennyit megoldanak? Ha úgy érezzük, hogy digitális eszközeink a fejünkre nőnek, ne adjuk fel a reményt – tanácsainkból kiderül, hogy a munkában és a szórakozásban hogyan használhatjuk jobban, ügyesebben és biztonságosabban számítógépünket és digitális kütyüinket az internet segítségével.

 

 

Utazunk

 

Teljesen természetes, hogy otthonunktól, irodánktól megválva is hozzá akarunk férni megszokott számítógépes környezetünkhöz, illetve az azon keresztül elérhető dokumentumokhoz és ismerőseinkhez. Következzék most pár tipp a világgá szalasztott számítógép-felhasználók számára.

 

Wi-Fi világutazóknak

Manapság Wi-Fi nélkül – főleg külföldön – már mozdulni se tud az ember. Ha a világban járunk, nem kell reménytelenül kutatni internetkapcsolat után: a JiWire Wi-Fi Finder az ingyenes és fizetős hotspotokat egyaránt indexeli világszerte. Zoomolható térképen kereshetjük ki a helyet, ahol WiFi-t szeretnénk használni, és egy letölthető kliens segítségével akár iPhone-ról is hozzáférhetünk a hely Wi-Fi adatbázisához.

 

tipp1.jpg

A JiWire Wi-Fi Finder zoomolható térképén világszerte megkereshetjük a hotspotokat

 

 

Munka útközben

Bár az ember alapvetően nem azért utazik, hogy közben dolgozzon, néha muszáj kapcsolatba lépni az itthoni munkatársakkal. Csoportmunkára az internet számos ingyenes eszközt kínál, közülük is kiemelkedik a Google választéka, amely e-mail (Gmail), naptár (Google Naptár) és dokumentumkezelő eszközöket (Google Dokumentumok) tartalmaz a munkacsoportok számára. Akiket inkább a virtuális találkozók lebonyolítására szolgáló konferencia-eszközök, fehértábla- és fájlmegosztási lehetőségek érdekelnek, tekintse meg a Vyew  kínálatát.

 

tipp2.png

A Vyew webhelye remek ingyenes csoportmunka-eszközöket kínál

 

 

Adathozzáférés útközben

Ha utazás közben szeretnénk hozzáférni valami fontos fájlhoz, amit az asztali rendszerünkön hagytunk, próbáljuk ki a LogMeIn alkalmazást. Segítségével a böngészőn keresztül a távolból irányíthatjuk itthoni gépünket. A fizetős Pro verzióval fájlokat húzhatunk át, adatokat szinkronizálhatunk és még egy sor hasznos szolgáltatást élvezhetünk. Sőt, iPhone-ról is elérhetjük számítógépes asztalunkat. Az ingyenes LogMeIn Free mindössze a távoli „matatást” teszi lehetővé, de ha ezt kombináljuk valamilyen webes fájlmegosztó szolgáltatással (pl. Dropbox, lásd később), akkor máris mindent el tudunk hozni otthoni gépünkről.

 

Videók és képek megosztása útközben

Ha a Flickr felhasználói közé tartozunk, próbáljuk ki a Flickr Uploadr nevű ingyenes eszközt, amely bámulatosan leegyszerűsíti a képek, videók letöltését, címkézését és megosztását a Flickren keresztül. Ha inkább a Google asztali képkezelő eszközére, a Picasára esküszünk, a Gmail fiókunkon vagy a Picasa Web Albums szolgáltatáson keresztül is pofonegyszerűen megoszthatjuk a képeinket.

 

Minden e-mail közös felületről

A legtöbb felhasználónak több e-mail címe is van, amelynek rendszeres ellenőrzése fáradságos feladat; sokan el is bliccelik a feladatot, emiatt fontos levelek elsikkadnak, vagy késve kerülnek elolvasásra. Fokozottan igaz ez utazás közben, ahol létfontosságú lehet, hogy szükség esetén bármelyik postafiókunkhoz hozzáférhessünk. A Gmaillel megspórolhatjuk a napi körjáratot: a rendszer öt különböző címről is be tudja hozni a leveleket központi postafiókunkba. Emellett azt is megtehetjük, hogy az itt megírt e-maileket más címeken keresztül küldjük el. A beállítási lehetőségekhez a Beállítások -› Fiókok és importálás kiválasztásával juthatunk el.

 

PC-k és mobilok szinkronizálása

Ha okostelefonunk, asztali PC-nk és noteszgépünk is van, minden találkozót három naptárhoz kell hozzáadni, és három különböző gépen kell karbantartani a kapcsolatok listáját. A megoldás ismét a Google. Ha napi programunkat a Google Naptárban tároljuk, kapcsolatainkat pedig a Google Kapcsolat segítségével kezeljük, a Google Mobile Sync kétirányú, vezeték nélküli szinkronizációs lehetőséget nyújt naptárunkhoz és kapcsolatainkhoz.

 

Ha pedig egy fontos fájlokkal teli mappát szeretnénk szinkronizálni különböző rendszerek között, irány a Dropbox nevű szolgáltatás, amellyel két gigabájtig ingyenesen szinkronizálhatunk adatot tetszőleges számú számítógép, illetve iPhone és iPod Touch között.

 

dropbox.jpg

A Dropbox internetes szolgáltatással két gigabájt adatot szinkronizálhatunk ingyenesen különböző rendszerek között

 

 

Legyünk rendezettebbek!

A számítógépen tároljuk munkánk zömét, fontos tehát, hogy rendben tartsuk adatainkat. Utazás közben különösen bosszantó, ha kisebb káosz uralja gépünket, hiszen pont ilyenkor kellene, hogy kéznél legyen minden.

 

Kezdjük a rendrakást a böngészőnk letöltéseit tároló mappával! A Firefoxban az Automatic Save Folder nevű ingyenes beépülő a fájlkiterjesztés vagy a származási hely alapján automatikusan az általunk megadott mappákba menti el a letöltéseket.

 

tipp6.png

Az Automatic Save Folder Firefox-kiegészítővel szabályozhatjuk, hogy a különböző típusú letöltések milyen mappákba kerüljenek

 

 

Ha a teljes Windowsra szeretnénk kiterjeszteni ezt a funkciót, használjuk a Belvedere nevű ingyenszoftvert, amely hasonló automatikus fájlrendező lehetőséget nyújt.

 

 

belvedere.png

A Belvedere segédprogrammal a fájlkiterjesztések alapján rendezhetjük fájljainkat

 

 

Fájlkeresés menet közben

Hiába rendeztünk minden fájlt a PC-n, sajnos még mindig ki vagyunk téve annak, hogy ebben a digitális szénakazalban nem találunk meg valamilyen fontos anyagot. Használhatjuk fájlkeresésre a Google Desktopot, vagy ha a Vistát, esetleg a Windows 7-et futtatjuk, az operációs rendszer beépített keresőjét is. Az asztali keresők sajnos folyamatosan indexelik fájlrendszerünket, ezt pedig egy akkumulátorról működő gépen kerülnünk érdemes. De ha megelégszünk az állományok nevében való, indexelés nélküli kereséssel, akkor próbáljuk ki az Everything nevű ingyenes keresőt, amely káprázatos sebességgel talál meg mindent a merevlemezen.

 

tipp7.png

Az Everything egyszerű, de villámgyors asztali kereső: annak is érdemes kipróbálnia, aki amúgy elégedett a Google Desktoppal, vagy a Vista beépített keresőjével

 

 

 

Tippek társasági lényeknek

 

Nem elég, hogy rajta „lógunk” az interneten, nem árt, ha barátaink és ismerőseink meg is találnak ott minket. Az erre szakosodott közösségi oldalak és blogok mind erre valók, de egy idő után rájövünk, hogy gyakran több bosszúságot képesek okozni, mint amennyi előny van belőlük. Nosza, vágjunk rendet!

 

Blogok frissítése egyszerűen

Az internetes szoftverekben a Microsoft kínálata általában elmarad a riválisoké mögött, de a Windows Live Writer az egyik kivétel. Aki blogolni akar, aligha találhat magának jobb eszközt. A remek alkalmazás csatlakozik a nagy blogplatformokhoz, és beépített képszerkesztő eszközökkel, előnézettel és sok minden mással segíti a blogger munkáját, továbbá integrálható a Flickr és Twitter fiókunkkal is. Ha több blogunk is van, érdemes egy helyről, egy felületről, azaz a Live Writeren keresztül karbantartanunk őket.

 

Tegyük kezesebbé a Twittert!

Manapság mindenki a Twitteren lóg, de a hely roppant népszerűsége ellenére a kaotikus felület egyáltalán nem könnyíti meg a szolgáltatás használatát. Ha nem akarunk bajlódni vele, próbáljuk ki az ingyenes Twitter kliens, a TweetDeck szolgáltatásait. Megjeleníti barátaink „csipogásait”, nyomon követi a kereséseket, és eszközöket biztosít a képek közzétételére.

 

Ha csak fél szemünket akarjuk rajtatartani a Twitteren, és semmi kedvünk állandóan azt vizslatni, nincs-e valami újság, próbáljuk ki a TweetBeep szolgáltatást, amely napi áttekintést nyújt a keresési kritériumainknak megfelelő Twitter-posztokról, így a csipogásokból csak a lényeget kapjuk.

 

Megzabolázott Facebook-üzenetek

A Facebook népszerűbb, mint valaha, több százmillió aktív felhasználó keresi fel nap mint nap. Ez jó hír a Facebook számára, viszont nem feltétlenül jó hír nekünk, mert azt jelenti, hogy ha nem vigyázunk, gyorsan maga alá temet bennünket a rengeteg beáramló értesítés, üzenet. Ha postaládánk állandóan tele van fényképalbumokról szóló értesítésekkel, meghívásokkal, visszaigazolásokkal, használjuk a Facebook Értesítések beállításait az adatfolyam megfékezésére. Ha pedig fogadni akarjuk az összes értesítést, de nem szeretnénk, hogy nagyon felhalmozódjanak postaládánkban, próbáljuk ki a NutschellMail nevű ingyenes szolgáltatást, amely általunk meghatározott időközönként kivonatot küld nekünk Facebook-aktivitásunkról.

 

tipp5.png

A Facebookon precízen megszűrhetjük az értesítéséket, így fölösleges üzenetek nem zavarják az életünket


 

Személyes webközpont

Az ember rengeteg helyen és formában (blogon, közösségi portálokon, esetleg még a Wikipediában is) jelen van a hálón. Nem lenne jó, ha létezne egy olyan „internetes névjegy” módjára funkcionáló cím, ahonnan kiindulva ismerőseink mindenhová eljuthatnának, ahol csak tanyát vertünk az interneten? Az UnHub pont erre lett kitalálva. Az ingyenes szolgáltatás lehetővé teszi, hogy létrehozzunk egy egyszerű honlapot mindazokkal a hivatkozásokkal, amelyek webes jelenlétünket meghatározzák.

 

unhub.jpg

Az UnHub sávjából kiindulva ismerőseink könnyen megtalálják legfontosabb internetes állomáshelyeinket

 

 

Tegyük biztonságosabbá az életet!

 

Nem írhatjuk le cikkeinkben elégszer, hogy az internet minden csodája ellenére egyre veszedelmesebb hely, s úgy látszik, egyre inkább az is marad. Ismét pár ötlet, hogy kicsit nagyobb biztonságban mozoghassunk a világhálón.

 

Biztonságos jelszavak

Ha minden regisztrált helyen más-más jelszót használunk a belépéshez, a fejünk előbb-utóbb szétrobban. A legtöbben ezért nyakra-főre ugyanazt az egy-két jelszót alkalmazzák, ami viszont biztonsági szempontból életveszélyes. Ha nyugodtan akarunk aludni, de a rengeteg jelszó megjegyzéséhez sincs kedvünk, használjunk jelszókezelőt.

 

A KeePass Password Safe ingyenes, nyílt forráskódú szoftver, amely nem csak a webhelyek jelszavait tárolja, de őrzi a bankkártya-számokat, azonosítókat, szoftverregisztrációs kódokat is. A bejelentkezést igénylő helyeken automatikusan kitöltheti helyettünk a rovatokat, és ami a legjobb, maga generál számunkra nagyon erős jelszavakat, amit mindjárt meg is jegyez. A használatához mindössze egy mesterjelszóra van szükség, ezt kell jó alaposan a fejünkbe vésnünk.

 

tipp4.png

A KeePass Password Safe nem csak megjegyzi jelszavainkat, de jelszógenerátorával a létrehozásukban is segít

 

 

Tisztítsuk meg internetes profilunkat!

Az internet nagyszerű eszköz, hogy megosszuk élményeinket, gondolatainkat rokonainkkal és ismerőseinkkel, de ha nem vigyázunk, biztonsági szempontból rémálommá válhat. Azonban sokat tehetünk védelmünk érdekében azzal, hogy nem „potyogtatunk” magunk után veszélyes információ-morzsákat.

 

A Facebookon például érdemes áttanulmányozni a biztonsági beállításokat, amelyekkel hajszálpontosan szabályozhatjuk, mi az, amit a világ elé akarunk tárni, és mi az, aminek megtekintését csak a legszűkebb ismeretségi körünk számára engedélyezzük. A beállítási lehetőségek előhívásához először kattintsunk a Beállítások hivatkozásra, majd Adatvédelem sorban a beállítás elemre.

 

tipp3.png

A Facebookon sokrétűen szabályozhatjuk a személyes adatok hozzáférését. Beállíthatjuk például, hogy a keresésekben ki milyen információkat lásson rólunk

 

 

Az iWiW-en nem ilyen kifinomultak a biztonsági lehetőségek, de azt itt is megszabhatjuk, hogy az adatlapunkon közölt mely információkhoz férhessen hozzá bárki, és melyekhez csak az ismerősök. A beállításokat a Profil-szerkesztés hivatkozásra kattintva tudjuk elérni.

 

Ha évek óta több közösségi portálon is jelen vagyunk, érdemes visszamenni, és törölni a régi, elhanyagolt fiókokat, amelyek esetleg még mindig megjelennek a Google találatok közt, holott már nem jellemzők ránk.

 

Végül ajánlatos egy kis időt szentelni arra, hogy meghatározzuk, milyen információkat szerezhetnek meg az utánunk kutatók a neten. A Google Profiles erre is lehetőséget nyújt.

 

 

Védjünk meg gyermekeinket!

Nem állhatunk ott a nap minden órájában gyerekeink mögött, hogy óvjuk és vigyázzuk internetes lépteiket, de nincs is rá szükség, mert néhány szoftver elvégzi ezt a munkát helyettünk.

 

Az interneten számos kereső van, amely gyerekbarát találatokat adnak vissza. A KidRex a Google SafeSearchöt és saját adatbázisát is felhasználja a nem megfelelő tartalmak kiszűrésére. A KidZui egy teljesen gyerekekre szabott böngésző: a felülete vicces, beépített eszközei pedig megvédik a kicsiket az internet veszélyeitől. Hasonló előnyöket kínál a szintén ingyenes, jelenleg 17 nyelven „beszélő” Kido’z, amellyel szintén kizárólag ellenőrzött tartalmakat lehet elérni. Sajnos egyik sem tud még magyarul, de remélhetőleg ez csak idő kérdése.

 

kidzui.jpg

A barátságos felületű KidZui tartalomszűrése megvédi a kicsiket az internet káros hatásaitól


 

Tegyük szórakoztatóbbá életünket!

 

Az internet nem csak munkára és kapcsolattartásra, de szórakozásra is kiválóan alkalmas. Szerencsére a hagyományos kikapcsolódási formákhoz – zenehallgatás, filmnézés – is hozzá tud adni olyan extrákat, amik miatt érdemes ezeket is neten keresztül intéznünk.

 

Megszabadulás a DRM-problémáktól

A szórakoztatóipar elszántan igyekszik felügyelni, miként használjuk az internetről megvásárolt digitális szórakoztató anyagokat, holott mi egyszerűen csak élvezni akarjuk, amiért fizettünk. Az életünket megkeserítő DRM (digital right management, vagyis digitális jogkezelés) eltávolítása szerencsére általában elég egyszerű. Ha sok zenét szeretnénk konvertálni, a DRM Dumpster egy írható CD felhasználásával automatizálja a procedúrát. Egy másik lehetőség a Tunebite nevű, szintén fizetős alkalmazás, amely mindenféle médiáról eltávolítja a DRM-et. Ha pedig ingyen akarjuk megoldani a problémát, használjuk a jól bevált trükköt: írjuk ki CD-re a DRM-védett fájlt audio lemezként, és aztán rippeljük újra MP3-asként.

 

Javítsuk fel a zenék metaadatait!

Az iPoddal és az iPhone-nal való szoros kapcsolata miatt az iTunes az egyik legnépszerűbb médialejátszó napjainkban. De azért lehet rajta javítani, például a TuneUp Companion segítségével. Ez az ingyenes program automatikus átvizsgálja és frissíti a zenei metaadatokat, amelyek az album képanyagát, illetve a számokra, előadókra, albumokra vonatkozó információkat tartalmazzák, így egyszerűbben tudunk lejátszási listákat készíteni, és szebb képekben gyönyörködhetünk.

 

tipp9.png

A TuneUp Companions nevű iTunes-kiegészítő automatikusan átvizsgálja és frissíti zenei metaadatainkat

 

 

Szinkronizáljuk az iTunest több PC-vel!

Szeretnénk, ha iTunes könyvtárunk hűségesen követne bennünket, bárhová is megyünk? A megoldás a SuperSync nevű 29 dolláros program, amely az interneten keresztül több gép között automatikusan szinkronizálja az iTunes könyvtárainkat, videóinkat, lejátszási listáinkat és sok mindent mást.

 

Netbookból médiacenter

A netbookok olyan kicsik, hogy könnyen magunkkal cipelhetjük őket bárhová, viszont a kapacitásuk is szerény – nem tárolhatjuk rajtuk minden médiaanyagunkat. De ha állandóan elérjük az internetet, az Orb szolgáltatással nagy kapacitású asztali gépünkről a netbookra, vagy Wii-re, illetve iPhone-ra is áramoltathatunk médiatartalmainkat. Így lakásunktól távol sem vagyunk elzárva az otthon felhalmozott szórakoztató anyagoktól.

 

orb.jpg

Az Orb szolgáltatás segítségével az interneten keresztül hordozható eszközökre áramoltathatunk zenéket, videókat


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.