Hirdetés

Rekord mennyiségű Lumia talált gazdára



|

A vállalatnak sikerült nyereséges negyedévet zárnia.

Hirdetés

Röviddel az Apple pénzügyi eredményeinek nyilvánosságra hozatala után a Nokia idei harmadik negyedéves teljesítményéről is lehullt a lepel (PDF), amely alapján a gyártó jó úton halad a hosszú távú nyereségessé válás útján. Az utóbbi három hónapban a vállalat 5,66 milliárd eurós bevételre tett szert, amely ugyan 22 százalékos csökkenés az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest, ám 576 milliós eurós veszteség helyett 118 millió eurós profit járult mellé.

Hirdetés


Szintén éves összehasonlításban a telefonok eladásai 82,9 millióról 64,6 millióra csökkentek, viszont az utóbbi három hónap alatt 8,8 millió Lumia talált gazdára. Utóbbi komoly növekedést jelent: az idei második negyedévben 7,4 millió kelt el, egy évvel ezelőtt pedig még csak 2,9 milliót sikerült értékesíteni belőlük. Tavaly a harmadik negyedévben összesen 6,3 millió okostelefont adott el a vállalat, azaz közülük 3,4 millió még Symbiant futtatott.


A Nokia mostani okostelefonos sikerének egyik pillére az olcsó Lumia 520 volt, ám nem lepődnénk meg, ha ebben a negyedévben a Lumia 1520 csúcsmobil is cukorkaként fogyna. Úgy tűnik a Microsoft pont a legjobbkor kívánja megvásárolni a finn vállalat mobilos részlegét, bár az üzletet novemberben még jóvá kell hagyniuk a részvényeseknek is.


A Devices and Services részleg nélkül a Nokia 2,76 milliárd eurós bevételre és 204 milliós eurós nyereségre tett volna szert.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.