Hirdetés

Részleges trónfosztás után a Nokia



|

Az utolsó negyedévben az Android lett az első számú mobilos operációs rendszer.

Hirdetés

A Canalys nyilvánosságra hozta a legfrissebb, 2010 utolsó negyedévére vonatkozó globális okostelefon-eladásokkal foglalkozó jelentését, amelyben áll néhány érdekes adat. A legfontosabb, bár sokkolónak nem nevezhető megállapításuk szerint a Google operációs rendszere részesedés alapján a tárgyalt időszakban átvette az első helyet a Symbiantól.

 

Nokia E7
Nokia E7

 

Elsőként fontos leszögezni, hogy az utóbbi egy évben az okostelefonok eladási volumene 88,6 százalékkal nőtt: 2009 negyedik negyedévében összesen 53,7 millió egység talált gazdára, ez a szám az múlt év utolsó három hónapjában 101,2 millióra nőtt.

 

A Nokia a két negyedévet összehasonlítva erőteljesen növelte az eladásait, hiszen 23,9-ről 30,1 millióra emelkedett az eladott okostelefonjaik mennyisége, ám a piaci részesedésük még így is 44,4-ről 30,6 százalékra csökkent. Ennek ellenére a finn cég továbbra is az első számú okostelefon-gyártó, a nemzetközi piac 28 százalékát uralják.

 

Canalys 2010 Q4
Canalys 2010 Q4

 

Operációs rendszerek szerinti összehasonlításban már nem áll ilyen jól a Nokia szénája, ugyanis az utolsó negyedévben az eladott telefonok 32,9 százalékán Android futott, konkrétan 33,3 millió mobilról van szó - ilyen szempontból megtörtént a Symbian trónfosztása. Mindez azért különösen döbbenetes, mert az egy évvel ezelőtti negyedévben még csak az eladott smartphone-ok 8,7 százalékán (4,7 millió egységen) futott Android. Nem csalás vagy ámítás, 12 hónap alatt 615,1 százalékkal nőtt az eladott robotos telefonok száma.

 

Az iPhone-eladások egy év alatt 85 százalékkal 16,2 millióra emelkedtek, ám az almás cég ettől függetlenül 0,3 százalékot veszített a komplett piaci részesedéséből, 16 százalékkal zárták a negyedévet. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy milyen számok lesznek majd az Apple idei első negyedéves jelentésében, hiszen eddig csak GSM-es verzió volt iPhone-ból, napokon belül viszont elérhető lesz a CDMA-s változat is a Verizon Wireless-től.

 

A Verizon Wireless 3G-lefedettsége
A Verizon Wireless 3G-lefedettsége

 

Ennek hatalmas jelentősége van, ugyanis a VZW-nek remek lefedettsége van az USA-ban, az előfizetőik közül sokan csupán azért nem váltottak már rég iPhone-ra, mert az egyszerűen nem volt kompatibilis a hálózattal.

 

A RIM némileg a Nokiához hasonló cipőben jár: az utóbbi egy évben ugyan a cég piaci részesedése 20-ról 14,4 százalékra csökkent, ám az eladásaikat mégis 36 százalékkal 14,6 millióra növelték - ráadásul nemsokára új, divatosabbnak nevezhető telefonokkal fognak előrukkolni.


Végül elérkeztünk a Microsofthoz, amely utolsó negyedéves szereplése határozottan kimeríti a rossz vicc fogalmát, hiszen 2009 utolsó negyedévéhez viszonyítva a redmondi cég részesedése 7,2-ről 3,1 százalékra esett, ráadásul az eladott egységek száma is 800 ezerrel csökkent.

A slusszpoént az NPD Group munkatársai szolgáltatták: az adataik szerint az utolsó negyedévben az Egyesült Államok okostelefon-piacán a Windows Mobile 6.x részesedése 4 százalékra rúgott, míg a Windows Phone 7-é ennek csak a felét tette ki - a sokak által már elfeledett régi rendszer túlteljesítette a jó kritikát kapó újat. Persze nem szabad elfeledni, hogy a WP 7 nagyon későn került piacra, a kocka minden bizonnyal gyorsan fordulni fog.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.