Retrománia – a mobiltelefon története

|

Cikksorozat a mobiltelefonálás fejlődéséről az 1940-es évektől kezdve napjainkig. Most az előzményeket és az első mobilrendszereket mutatjuk be.

Nehéz helyzetben van a mobiltelefónia fejlődését kutató újságíró, ha e rendkívül érdekes és szerteágazó történet ívét szeretné olvasóinak felrajzolni, vagy legalábbis felvázolni. A kezdőpont megválasztása is csak önkényes lehet.

 

Talán nem érdemes Heinrich Hertzcel kezdeni, aki 1888-ban a Maxwell-egyenletek alapján bizonyította az elektromágneses hullámok létezését, de az is könnyelműség lenne, ha az 1980-as évek végén tömegesen elterjedő kézitelefonokkal kezdenénk írásunkat. Megfelelő pontnak tűnik viszont a második világháború vége, ugyanis a rohamléptű hadifejlesztéseknek köszönhetően ekkorra már rendelkezésre álltak azok a technikai megoldások, amelyek lehetővé tették a nem katonai célú rádiótelefonálás megjelenését.

 

Az első békeévek

A második világháború után újra a normális kerékvágásba állt az ipar és a gazdaság, a felhalmozott technológia csak arra várt, hogy a polgári életben is megjelenhessen és hasznot hajthasson. A 40-es években még kizárólag elektroncsöves adókészülékek léteztek. Ezeknek igen magas volt a fogyasztása, sok hőt termeltek, ha hordozhatóra építették őket, igen alacsony adóteljesítménnyel, tehát igen korlátozott hatótávolsággal működtek. A kezdeti rádiókon - ezeket még nemigen nevezhetjük a mai fogalmaink szerinti telefonnak - még ún. fél duplex módon történt az átvitel, tehát a felek egyazon rádiócsatornát használva, felváltva beszélhettek.

 

(Kép: Handie-Talkie SCR536. A második világháború ikonikussá vált kézi rádiókészülékét a Galvin Manufacturing Corporation készítette az Amerikai Hadsereg számára 1941-ben.)

 

A központi készüléknél, pl. a rendőrség rádiószobájában, lehetőség nyílt a beszélgetéseket telefonvonalra továbbítani. Ez úgy történt, hogy a központos kezelő felhívta a kért telefonszámot, majd összekapcsolta a rádiókészüléket és a telefonvonalat egymással. Előbbi adógombjának működtetése, a fél duplex átvitel, valamint a körülményes kapcsolási folyamat viszont még mindig igen távol járt a kényelmes használattól. Nem is beszélve arról, hogy a viszonylag alacsony frekvencián üzemelő rendszer csak igen korlátozott számú rádiócsatornát vehetett igénybe.

 

Kézi kapcsolással

 

1946-ben ezt a megoldást fejlesztette tovább az Egyesült Államokban a Bell Labs, így MTS (Mobil Telephone System) néven St. Louisban a világon elsőként indítottak nyilvános célú mobiltelefon szolgáltatást. A 35 kg tömegű telefonkészüléket az autó csomagtartójába építették, a kézibeszélőt a műszerfalon helyezték el. A hívás elején kezelő segítségével kellett a kívánt vezetékes telefonszámot kérni. A rendszer kapacitása kevesebb volt, mint szűkös, ugyanis egy városban egyszerre három (!) rádiótelefon-beszélgetést lehetett bonyolítani.

 

A Bell Systems első kísérleteinek egyike 1924-ben, amelyen egy gépkocsi és egy fixen telepített állomás közötti rádióátvitel lehetőségét vizsgálták.

 

A mobiltelefonálás e kezdetleges formája 1948-ra már több mint száz városban volt hozzáférhető. A szolgáltatásra például szállítmányozási vállalatok és riporterek fizettek elő. Az első rendszereknél korlátott jelentett az is, hogy az autóba épített készülékeknek az adott város vagy körzet valamelyik vevőállomásáig (ma: bázisállomás) gyakran több mint száz kilométert kellett áthidalni. A kezdetekben ezért csak járó motorral volt ajánlatos rádiótelefonálni, ugyanis a 10-15 ampert is elfogyasztó elektroncsöves elektronika igen hamar lemerítette az akkumulátort.

 

Az autóba épített telefonkészülékek és a nyilvános szolgáltatások mellett gyorsan fejlődtek a zárt célú (pl. rendőrségi, biztonsági, ipari felhasználású) rádiórendszerek is. Az 1950-es évek közepén már megjelent a tranzisztor. A nagyméretű, körülményesen üzemeltethető, többféle feszültséget igénylő, sok hőt termelő, valamint sérülékeny elektroncsöveket egyre több helyen kezdték el felváltani a kicsiny félvezető eszközök. Ennek ellenére a nagyobb teljesítményű rádióadókhoz még nagyon sok ideig elektroncsövekre is szükség volt, de a részben tranzisztorizált készülékekkel már jelentős méretcsökkentést lehetett elérni.

 

A kézi kapcsolású rendszerek bonyolult használata és a szűkös csatornakapacitás azonban magában hordozta a továbblépés szükségességét a vezetékes telefóniában már megszokott, automata kapcsolású hálózatok felé. A rendszerek működési frekvenciáinak magasabbra emelése egyre több és több rádiócsatorna használatát tette lehetővé, így fejlesztési célokból nem volt hiány.

 

(A teljes cikket a már újságosoknál kapható, novemberi nonstop MOBIl magazinban olvashatják el.)

Hirdetés
X
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra » Advertisement

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.