Hirdetés

Sajtófotón a Nokia iPod-riválisa

|

Úgy tűnik a Shuffle modellnek állít konkurenciát a vállalat.

Hirdetés

Mobilos szempontból zsúfolt lesz a holnapi nap, hiszen magyar idő szerint kora délelőtt a Nokia, majd este az Apple fog nagyszabású sajtóeseményt tartani. A finn cégtől a hírek szerint hat eszközre lehet számítani, ezek közül három már szinte biztos: a Lumia 1520 tepsifon, a Windows RT-s Lumia 2520 táblagép, továbbá a fenti képen látható „Guru” leplezésére mindenképp számítunk.

Hirdetés


Az evleaks jóvoltából frissen kiszivárgott zenelejátszóról egyelőre nem sokat tudni, ám ránézésre az iPod Shuffle-nek állíthat vele konkurenciát a Nokia. Az egyéb eszközökhöz Bluetooth és NFC segítségével párosítható kütyün láthatóan akad egy microUSB port is, amely a beépített akku töltése mellett remélhetően zeneszámok belső háttértárra való másolására is használható.


A legérdekesebb kérdés feltétlenül az, hogy a Nokia miként próbálja majd értékesíteni a rétegigényt kielégítő Gurut, ám remélhetően nem azzal akarják majd meggyőzni a sokat mozgó vásárlókat, hogy sportoláskor inkább ezt cipeljék magukkal az ormótlan Lumia tepsimobiljuk helyett.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.