Hirdetés

Samsung E710 - kinyitható szépség

|

A méltán sikeres E700 továbbfejlesztett változatát tisztelhetjük e készülékben.

Hirdetés

Kézbe véve A Samsung E710 piros dobozát kinyitva egy készülék, 2 darab akkumulátor, egy töltő, egy headset és egy csuklópánt található. Miután a SIM kártyát a helyére illesztettük, ügyeljünk a készüléktest és az akku pontos összeillesztésére, mert nekem elsőre csak félig sikerült ezt megoldani, így természetesen a telefon meg se nyekken. Ha már minden a helyén van, gyönyörködjünk a szürke - matt szürke színű csodában. Az E710 egész egyszerűen a legszebb kihajtható készülék, amelyet valaha a kezemben fogtam. Igaz, első sorban hölgyeknek készült ez a design, de még az én szőrős szívemet is megdobogtatta. A 85 grammos E710 90 x 45 x 23 mm-t foglal el a térből, asztalra helyezve kissé vastagnak tűnhet, de legalább valóban odaér a szánkhoz telefonálás közben a mikrofon. A külső kijelző alatt a Vodafone piros lógóját láthatjuk, a kijelző fölött pedig 2 apró led-et, amelyek különböző állapotjelzőknek felelnek meg, illetve a jobb oldali fényképezés közben egy lebutított vaku szerepét tölti be, mobilfény néven. Első sorban az apróságok nyűgöztek le: alul az akku bemeneti terminálját egy kicsi műanyag fedő védi a külső szennyeződésektől, de ugyanez igaz a headset bemenetét védő alkalmatosságra. Kinyitott állapotban a telefon felső része nem fogja megkarcolni az alsó felét, itt is finom "párnát" helyezett el a Samsung. A telefon csukott és nyitott állapotban is masszív érzést kelt a kezünkben, nem kell félni kotyogástól vagy holtjátéktól. Az alkotóanyagok tekintetében jó minőségű műanyaggal találjuk szembe magunkat.
A készülékház bal oldalán található az infra port, a hangerő szabályzó gomb és a headset bemenet is. A jobb oldalon fényképezés közben használható gyorsgomb segítségével már el is készült a legújabb fotónk. A hátoldal tetejére rögzíthetjük a csuklópántot, amely rendkívül szűk volt az én kezemre, így sokkal inkább az ujjaimon hordtam, mint a kezemen. Egy szó, mint száz, a Samsung E710 egy igazi ékszer a mobiltelefonok világában. A két sávos E710 (GSM 900/1800) bekapcsoló gombja (amely egyben a hívás elutasító gomb is) megnyomása után hosszú másodpercek telnek el, de ijedtségre semmi ok, hamarosan beírhatjuk a PIN kódunkat. Miután felállt a rendszer, sőt még a Vodafone hálózatot is megtalálta a készülék, elénk tárul a 65 ezer színben pompázó kijelző, amely élethű színeivel kápráztat el minket, nagyjából a Sony Ericsson T610-es monitorjához tudnám hasonlítani. A mobiltelefonok mai palettáján az E710 kijelzője nincs a TOP10-ben, de szégyenkezésre sincs oka. A külső inverz kijelző tartalmazza a legfontosabb információkat, így az akku töltöttségét, és egy digitális vagy analóg órát (vagy mind a kettőt egyszerre). Az E710 gombja nem lötyögnek, pontosak, igaz kissé komolyabb kinézetet is kaphattak volna. A két felső funkció billentyű (alaphelyzetben: bal oldali - Nevek, jobb oldali - Voda Live!) alatt a hívás fogadó és elutasító gombokat találjuk, középen pedig 5 állású navigációs eszközt, amelynek középső gombja tölti be az "enter" funkciót.
Szolgáltatások A Samsung E710-en a Vodafone Live! software-e fut, így már szinte a reklámokból ismerős lehet a fehér-piros, animált ikonokkal fölszerelt menü. A Vodafone Live! wapoldalt szinte bármelyik menüpontból elérhetjük, vagy legalábbis lehetőségünk nyílik arra, hogy a piros szolgáltató idei költségvetése még véletlenül se legyen deficites. Örömteli, hogy a telefon rengeteg híváskezeléssel kapcsolatos szolgáltatással lett fölszerelve, így nem okozhat gondot egyes, nemkívánatos egyedek korlátozása, de még a hívásátirányítás és a konferenciahívás is megoldható. Az E710-ben 4 előre telepített játékkal üthetjük el az időt - Bubble Smile, Fun2Link, Ultimate Golf Challenge, MobileChess. A fentebb felsorolt alkalmazások színvonalukban a C64-es időket idézik, de a WAP-ról tovább fejleszthetjük gyűjteményünket. Az E710 200 + 80 (HH memória) nevet üzenetet képes eltárolni (SMS, EMS), és lehetőség van 1400 Kb-nyi MMS megőrzésére is. A multimédiás képeslapokkal tovább fejleszthetjük üzeneteink szépségét. A készülék telefonkönyve összesen 2000 bejegyzést képes eltárolni, hívóhoz rendelhető képpel és csengőhanggal, de a hanghívás funkció kimaradt belőle. Az E710 szervező funkciók terén egy komolyabb üzleti telefonra emlékeztet, ugyanis egy rendkívül fejlett naptárat, ébresztő funkciót, jegyzet készítési lehetőséget, pénzváltót, diktafont és számológépet is találunk benne. A telefonra számos Java alkalmazást telepíthetünk, de sajnos csak a Vodafone Live! tárházából válogathatunk.
Multimédia Multimédia terén a Samsung E710 leginkább a rengeteg extra funkcióval felszerelt VGA kamerára és az MMS küldési lehetőségre korlátozódik. A beépített kamerával 128x120, 160x120, 320x240 és 640x480 pixeles képeket készíthetünk. A fotók alkotása közben segítségünkre lehet a vakut "helyettesítő" mobilfény, amely jobb felső funkció gombbal érhető el. Fényképezés közben a navigációs gombot balra-jobbra nyomva a fényerőt, fel-le tolva a zoom (4x-es digitális zoom) szolgáltatást állíthatjuk be. Lehetőségünk van képeinket effektekkel fűszerezni, így készülhetnek szürke, negatív, szépia, nyújtott és domború alkotások is. Ha még ezzel sem lennénk elégedettek, kereteket is adhatunk remekműveinkhez. A sorozatkészítés sebessége lehet normál vagy gyors, mind a két helyzetben 6, 9 vagy 15 darab fotót készíthetünk. A videofelvétel lehetősége sajnos néma üzemmódban történik, és a 10 frame/sec (1 másodperc alatt 10 képkockát tud rögzíteni - ebből lesz a videó, igaz az emberi szem a másodpercenkénti 24/25 képkockát képes folyamatos filmnek érzékelni) nem a minőségi mozgóképről híres. A fotók az E710 kijelzőjén élethűnek tűntek. A dallamszerkesztővel felfedezhetjük a magunkban megbúvó Mozartot, de MP3 formátumban már képtelenek leszünk kedvenc műveinket meghallgatni, ugyanis erre nincs lehetőség. A polifonikus csengőhangok jól szólnak, elég nagy az előre telepített választék is, és még a hangerővel sem volt problémánk.
Adatkommunikáció Az E710 nem ezen a területen aratott maradandót, ez kétségtelen. Sajnos az infra port szinte csak dísznek került fel a telefon oldalára, képet vagy telefonbejegyzést például se kifelé, se befelé nem fogad a készülék. Próbáltuk különféle telefonokkal, de nem bírtuk rá az E710-et, hogy ingyenesen hozzájuthassunk az általunk készített fényképekhez, csak az E-mail és az MMS maradt erre a célra. A Bluetooth technológiát nem érdemes keresni az E710-ben, ugyanis a gyártó nem épített bele "kékfog" szolgáltatást. Természetesen a GPRS és a WAP böngésző már nem maradhatott ki a készülékből, de ezekekkel a szolgáltatásokkal főleg új programokat, játékokat és képeket tudunk letölteni mobilunkra, köszönhetően annak, hogy minden egyes menüpont alján megtalálhatjuk a Vodafone Live! adott témába vágó wapoldalának linkjét. Összegzés Mint azt már feljebb is említettem, a Samsung E710 az egyik legszebb mobiltelefon, mait valaha a kezemben tartottam, de a lebutított szolgáltatások elvették a kedvemet. Ajánlhatom mindenkinek, aki első sorban a készülék külalakja miatt vásárol mobiltelefont, és az valószínűleg a belső képességekben sem fog csalódni.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.