Hirdetés

Samsung E900 - érintsd meg



|

Hirdetés

Enumeráció Koreában nagyjából egy éve dúl a háború a két tömeggyártásra szakosodott elektronikai éllovas, a Samsung és az LG között. A mikrohullámú sütők, a hűtők és a turmixgépek után most a mobiltelefonok piacán is ádáz csata dúl. A Samsung gyakorlatilag a D600-as sikerkészülékét pakolja át állandóan egy másik testbe, mindamellett, hogy az LG csoki kapcsán megismert érintőgombokkal is fel lett szerelve. A két divatmobil Tokiótól Japánig és Makótól Jeruzsálemig küzd a hölgyek és a sytlist-ok kegyeiért.
Tükröm, tükröm mondd meg nékem A Samsung E900 valóban az egyik legszebb telefon a jelenlegi piacon. A fekete lakozott műanyagok, és a lefelé enyhén vékonyodó csónak alak, illetve a finoman szétcsúsztatható mechanika minden tekintetben az exkluzív termékek táborába sorolja. A manapság oly divatos penge jelleg ezúttal nem érvényesül, bár a 16,5 milliméteres vastagság nem mondható ducinak sem. A 93 grammos súly egy átlagos fizikumú telefonnak felel meg. Az elegáns előlapot mindössze a navigációs gomb krómszerű eleme töri meg. A hátlapon folytatódik a lakkáradat, illetve a matt fekete is tiszteletét teszi. A memóriakártya foglalata eddig csak a Siemens S75 esetében látott módon alulról érhető el. Bal oldalt a hangerőt állíthatjuk, jobbra pedig a bekapcsoló gomb, illetve az MP3 és a kamera gyorsgomba érhető el - utóbbi számomra se összecsukott, se szétnyitott állapotban nem volt hajlandó működni. A csúsztatható mechanika rúgós rásegítéssel dolgozik, és igen megbízhatóan, illetve nem kevésbé finoman hatja végre a feladatát.
Csak egy érintés és kiborulsz A kijelző alatt látható felület valójában a készülék egyik marketing pillérét rejti magában, ez pedig az érintőgombsor. A két felső funkció gombot, a zenelejátszó előre-hátra léptető eszközét, illetve a hívásindító és elutasító parancsait rejti. A gond csak az, hogy a legfinomabb érintésre is reagál a készülék, és mivel a navigációs gomb felső és alsó része igen csak vékonyra sikeredett, ezért ne lepődjünk meg azon, ha állandóan félrenyomjuk a dolgokat. Az LG KG800-nál legalább tanulható volt eme felület kezelése, itt ez értelmetlen. Gyakorlatilag csak a szerencsén múlik, hogy éppen melyik funkciót érjük el. Láss csodát, hölgytársaim - műkörmökkel felszerelve - se tudták kezelni. Nem az én lapát kezemmel van a probléma. Az idősebb hölgy korosztály egyébként egyöntetűen egy szürke vagy ezüst verzió után áhítozott.
"Ha szépek és okosak is egyben, akkor nem állnak szóba velem" A Samsung E900 nem csak kívülről ragadja meg az embert, hanem belső értékeivel is képes hódítani. A kijelző például egész egyszerűen csodálatos, de olyan cégnek, amely saját LCD gyárral, és nem szedett vetett beszállítókkal dogozik, ez nem is olyan nagy szám. 240x320 képpontos felbontás és a 262 ezer szín megjelenítésére alkalmas TFT színei élethűek, a fényerő igen izmos, illetve az élességre sem lehet panasz. D600 tulajdonosoknak ismerős lehet az élmény. A menürendszer a szokásos 3x3 ikonos rendszerben működik. A menüpontokat kiválasztva és az opciók között barangolva azonnal megjelennek jobb oldalra rendezve az elérhető tételek, így némileg gyorsabb lett a szoftverben történő lavírozás. Apróság, de tetszett, hogy kapásból lehet a SIM kártyára rögzíteni kontaktokat. Egy új névhez jegyzetet, több számot, e-mail címet, webes elérhetőséget, képet és csengőhangot is rendelhetünk. A telefonban 1000 regisztrált név szerepelhet, illetve ezeket csoportba is lehet rendezni.
Az üzenetkezelés végtelenül egyszerű. A 200 eltárolható SMS, a 3 MB-nyi archiválható MMS és e-mail átlagosnak mondható, igaz egy tipikus felhasználónak pont elégnek kell lennie. A T9 prediktív szövegbevitel mellet egyszerre több címzettet és 1836 karakter hosszú mondandót rögzíthetünk. A diktafon funkció alapesetben egy órás hangfelvételeket képes rögzíteni. Az előre telepített játékok között találjuk a FIFA 2006 demóját, a Lemings telefonos verzióját, illetve logikai, lövöldözős és autóversenyes alkalmazásokban is bővelkedik a Samsung E900. Az ébresztés működik kikapcsolt állapotban, illetve több reggeli vekkert is kalibrálhatunk. A számológép továbbra is csak a 4 alapműveletet ismeri. A telefonból nem hiányzik az időzítő, a stopper, az átváltó és a világóra sem.
A 80 MB belső memóriát leginkább a fájlkezelővel tudjuk nyomon követni. Innen érhetők el a videók, a fotók, a zenék és egyéb fájlok. A naptár heti és havi nézettel rendelkezik - 100 programot, 100 évfordulót és 100 teendőt rögzíthetünk benne. A beépített böngésző egy sima xHTML / WAP 2.0 verzió. Érdemes egy Opera Mini II-őt feltelepíteni az E900-ra, így talán élvezetesebb a használata. A telefonból kimaradt a 3G, így csak az EDGE technológia előnyeit tudjuk élvezni. A Bluetooth és az USB sebességével meg voltunk elégedve. Előbbi technológiával sokat szenvedtem, mivel állandó kapcsolatot akart létrehozni a számítógépemmel, amit a Windows BT drivere nem szorgalmaz.
Multimédia Az alkalmazások között az első helyen az MP3 lejátszó szerepel, amely a Winamp skin versenyre is nevezhetne. Létrehozhatunk lejátszási listákat, ismételhetünk dalokat, bekapcsolhatjuk az equalizer-t (kiegyenlítőnek fordították), bekapcsolhatjuk az értelmetlen térhangzást vagy aktiválhatjuk a véletlenszerű lejátszást is. A hangerőt igen tág intervallumok között lehet állítani. Az animációk megjelenését előre telepített témákkal szabhatjuk át. A telefon támogatja a Bluetooth sztereó headset-eket is. A zenelejátszó működik a háttérben is. A Samsung E900 az MP3, az AAC és a WMA fájlokat tudja lejátszani. A beépített 2 megapixeles kamerával maximálisan 1600 x 1200 pixeles képeket készíthetünk. Az elkészült alkotások a D600 minőségét egy leheletnyivel überelik, élesebb, szebb és kevésbé zajosabb az eredmény egy PC képernyőjén. Az optika a telefon hátlapján helyezkedik el, így csak akkor látható, ha szét van nyitva a Samsung E900. A készülék képes sorozatfelvétel rögzítésére is, 6, 9 vagy 15 gyors, illetve normál sebességű exponálás hajtható végre. A teljes kijelző használható keresőként. A bal oldali hangerőgombbal 180 fokkal el lehet forgatni a kijelző képét fényképezés során.
Az effektusok között a fekete-fehér, a negatív, a szépia, az antik és a holdfény szerepel. Számos vicces és giccses kerettel tudjuk feldobni fotóinkat. A mobilfény lehet állandó vagy csak az exponáláskor felvillanó. A fényereje igen meggyőző, de sötétben ne nagyon vegyük igénybe. Az önkioldó 3, 5 és 10 másodperces intervallumok között állítható. A zárhang és a digitális zoom funkció hangja szerencsére kikapcsolható. A minőséget állítsuk nagyon finomra. Az ISO 100, 200 és 400 között kalibrálható. A videófelvétel maximális felbontása 352 x 288 lehet.
Összegzés A készülék valóban gyönyörű, meg lehet vele jelenni bármilyen elegáns estélyen vagy céges tárgyaláson. A Samsung E900 tulajdonosa követi a divatot, fontos számára a külcsín, de a modern technológiai megoldásoktól sem riad vissza. A 2 megapixeles kamera meglepően szép fotókat készít, a zenelejátszó igen sokoldalú, a kijelző csodálatos, és a szervező funkciókra sem lehet panasz. Ellenben az érintőgombok össze-vissza működnek, a legváratlanabb pillanatokban lépünk ki az éppen használt menüpontból. Számomra kevésnek bizonyult a mindössze 80 mAh LiIon akkumulátor, amely aktív igénybevétel mellett 2 napnál nem bírta tovább egy feltöltéssel. Idegesítő volt a Bluetooth adatátvitel során tapasztalt körülményesség és szoftveres pontatlanság. A Samsung E900-at az XXL GSM-től kaptuk. A készülék megvásárolható: Budapest VI. Jókai tér 6. Budapest VI. Teréz körút 11-13. On-line a www.xxlgsm.hu címen.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.