Hirdetés

SM 2015: élet a mobilon túl



|

Húzós és változatos programmal, előadói gárdával átfogó képet rajzolt a forrásban lévő technológiai piac meghatározó trendjeiről az SM 2015 konferencia.

Hirdetés

Két napra a Várkert Bazárba költözött a hazai mobil-, tech és startup világ krémje. A hatodik alkalommal megrendezett SM 2015 konferencia gerincét a smart technológia és a dolgok internetének (IoT) aktualitásai, alkalmazási területei, lehetőségei adták a legfrissebb mobil- és appfejlesztői trendek, iparági műhelytitkok mellett.  Mindemellett érezhetően fordulóponthoz érkezett a konferencia, gyanúnk szerint vélhetően nem véletlenül rövidült Smartmobilról SM-re a neve. Az okostelefon már önmagában nem érdekes, hiszen az alappá, központtá vált, amelyhez egyre több viselhető eszköz, IoT kütyü kapcsolódik, új gazdasági és finanszírozási módszerek jelennek meg arra építve.  A természetese evolúciónak megfelelően a rendezvény tematikája is eltolódott, például számos előadás és panelbeszélgetés foglalkozott a nemzetközileg már évek óta népszerű közösségi finanszírozással.

 



Az online közösség erejével startupok gyűjthetik össze egy jó ötlet megvalósításához szükséges tőkét. Konrad Lauten, az egyik legnagyobb közösségi finanszírozási oldal, az IndieGoGo korábbi marketingvezetője, és a Get Your Crowd alapítója rengeteg tippet és trükköt mutatott be arról, hogyan lehet sikeresen pénzgyűjtő kampányokat lebonyolítani.  A siker egyik legfontosabb kulcsa, hogy egy startup már a kampány előtt médiaismertséget és valós, online közösséget építsen maga köré. Erre alapozva lehet aztán később sikeressé pörgetni egy kampányt. Vannak nagyon jó hazai példák is a közelmúltból: az automata házi sörfőzőt megalkotó Brewie több mint 200, míg a Tago Arc digitális, változtatható mintájú dizájnkarkötő több mint 100 ezer dollárt gyűjtött össze közösségi finanszírozási kampányában, melyből be tudják indítani termékük tömeggyártását.

 

Hirdetés


Az SM 2015 keretében rendezték meg az egyik legnagyobb régiós startup versenyt, a CEE Lift Off!-ot is. A döntőben a tíz legjobb pályázó – köztük öt magyar, két osztrák, egy ukrán, egy szlovák és egy szlovén startup mutathatta be három percben a projektjét. A nyertest illusztris az zsűri (Bán Zoltán - Tőkepartner Kockázati Tőkealap-kezelő, Christoph Prinz - angyalbefektető, Jaroslav Trojan - Credo Ventures, Marc Sommer - Deutsche Telekom és Marius Ghenea - 3TS Capital Partners), illetve a közönség részéről leadott közel 600 szavazat alapján választották ki. A győztes az osztrák Locca! lett, mely elveszett tárgyak, emberek és kutyák megtalálásban segít egy speciális, apró  nyomkövető kütyüvel.

Képek forrása: facebook.com/smartmobil

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.