Hirdetés

T-Mobile MDA III és a WLAN



|

E PDA/GSM telefon hibrid segítségével egy frissen telepített WLAN hálózatot próbáltuk ki.

Hirdetés

Erre a telefonra mondhatjuk azt, hogy szinte mindent belezsúfoltak, amit csak lehettet, ebbe a 125 x 72 x 19 mm-es és 210 grammos monstrumba. A készülék még ping-pong ütőként is zseniális használható, bár kinyitott állapotban a fonák ütésekkel lehetned gondok. Az MDA III engem elsőre az I-Mate néven elhíresült PDA-ra emlékeztetett, amelyet még 2003 őszén mutattak be, de például a Pannon GSM csak pár hónapja vette fel üzleti kínálatába. Amit az elődből hiányoltunk azt a PDA2K-ban pótolták: a távol keletről származó cég, a HTC gyáraiban elkészült szerkezet Európában Qtek és I-Mate néven is igen elterjedt, de a szolgáltatóknál VPA, MDA vagy egyéb rövidítések alatt futó készülék is szinte tökéletesen ugyanaz. Jelen tesztünk az MDA III megvizsgálása kapcsán került szöveg formájába. Kézbe véve Első kézbevételkor zavaró lehet a telefon vastagság és szélessége, igaz ez PDA szempontból már mit sem számít. A 210 grammos súly viszont el fogja fárasztani kezünket egy hosszas beszélgetés következtében. A készülék szép teste kapott, elől szürke, hátul fekete, és csak egy-két gyorsgomb krómozása töri meg az egységet. A nagyméretű kijelzőt érdemes fóliával védeni a sérülések elkerülése végett. A telefon hátlapjának jelentős részét a cserélhető akkumulátor teszi ki. Kezelőszervek Az MDA-t szemből vizsgálva a menü, az internet, a levelezés és az OK gyorsgombját, felül a címjegyzék és naptár helyezkedik el. A telefon bal oldalán egy méretes infra portot, a kamera, a hangerő szabályzó és a jegyzetek funkció gombja helyezkedi el. Felül találjuk az SDIO kompatibilis SD kártya foglalatot, a headset kimenetét és a bekapcsoló gombot. Az telefon alján az USB aljzatot és a reset gombot érhetjük el, a készülék jobb oldala meglepő módon teljesen üres maradt. A készülék tetején jobbra helyezkedik el a méretes és kényelmesen használható stylus, amelyet én például nagyon hiányolok a Sony Ericsson P800/900/910i sorozatból. Az MDA III-t leginkább ezzel a ceruzával érdemes kezelni, a korábban tapasztalt scrollok használhatatlansága itt most nem jelentkezik, pontosan és gyorsan működik. Az igazán nagy újítás a ketyere aljában leledzik, ahonnan egy finom mozdulattal előhúzhatjuk a teljes QWERTY billentyűzetet. A Lock FN billentyű megnyomásával a gombokra írt "második" számú karaktert használhatjuk fel például jegyzet készítésnél. A gombok bár parányi méretűek, kicis az esélye a félregépelésnek, sötétben pedig remekül meg van világítva. Kijelző A ma már megszokottnak mondható 240 x 320 pixel felbontású és 65 ezer színárnyalat megjelenítésére képes kijelző hozza a tőle elvárható teljesítmény. Napfényben tökéletesen olvashatatlan, sötétben az állítható fényerő pont megfelelő. A színekkel teli kéeprnyőt csak közleről nem érdemes megtekiteni, mert szabad szemmel láthatjuk a csíkokból és oszlopokból felépülő képet - mintha csak a Nokia 6230-al szemeznénk. Az akkut folymatosan zabáló kijelző kellően nagy méretű fizikailag, a felbontás lehetett volna akár VGA is. A kijelző természetesen vízszintesen is használható, ilyenkor kifejezetten élvezetes lesz a web böngészés, igaz néhány űrlapot viszont nem tudunk kitölteni a felugró virtuális billentyűzet miatt, amely nálam például gyakran eltakarta azt a felületet a weboldalon, amelyre éppen írtam.
Az MDA III és a WLAN alapokon nyugvó internetezés Kezdetben a WEP titkosítással is fölszelet WLAN hálózatot bár látta az MDA, nem volt hajlandó használatba venni azt, érthető okokból. Így egy kis állítgatás után kikapcsoltam a biztonsági megoldást, ás már működött is a kiváló jelerősség mellett a drótnélküli hálózat. A weboldalak nagy része gond nélkül megjelenik az elforgatott állapotban használt kijelzőn, viszont voltak kivételek, például a www.mobilnegyed.hu-val nem volt hajlandó megjeleníteni, csak a www.mobilnegyed.hu/index.php-ra reagált. Számos oldal betöltése során azt az üzenete adta, hogy a letöltés folytatásához nyomjak egy OK-t, kicsit idegesítő volt. Az IFFRAME-ekkel megbirkózni nem tudó böngésző Flash megjelenítésére és Microsoft Server kezelésére sem volt képes. A 10 frame-nél (keret) többet tartalmazó oldalakból mindig annyit jelenített meg, amennyit jónak látott. Még szerencse, hogy a kereteke át lehet méretezni, pusztán a "drag nad drop" alkalmazásával, így még akár megértünk valamit az adott site tartalmából. A nagyméretű flash grafikás portáloknál a rendszer sokáig gondolkozik a 400 Mhz-es processzor és a beépített 128 MB memória ellenére is. Nagyobb adatbázisok kezelésénél hosszas várakozás után hajlandó végrehajtani a parancsot. Mielőtt az oldal végleg be nem töltődik (eltűnik a kis windows lógó a jobb felső sarokból) na nagyon nyúljunk semmihez, mert ha nem is történi semmi azonnal, a gép megjegyzi a parancsainkat, és ha az oldal kész, kapkodva végrehatja őket. A scroll-ozás egy betöltött oldal esetén pörgősen megy, nem kell megvárni, hogy a letöltött információkat meg is jelenítse a böngésző. A készülék még fórumokba való belépésre is alkalmas. A pop-up ablakokkal, ha hirdetés formájában jelennek meg szerencsére nem tud mit kezdeni, ha általunk klikkelt linkről van szó az nem egy új ablakba fog betöltődni, hanem mindig ugyan abba. A megjelenített információkat rendezhetjük akár egy oszlopba is vagy választhatjuk a klasszikus böngészőre emlékeztető nézet módot is, csak ilyenkor sokat kell scroll-ozni. Egy szót mint száz, fájl letöltéshez tökéletesen alkalmas, de mindig várjuk meg amíg teljesen letölti az adott oldalt és csak utána kezdjük el a gyakorlati szörfölést. A képek letöltését WLAN csatlakoztatás mellett nem érdemes kikapcsolni, mert gyorsan lejönnek, GPRS esetén már megfontolandó. Beállíthatjuk az adott site betűméretét, eltüntethetjük a címsort és megtekinthetjük a History-t is.
A jelerősség egy átlagos WLAN adapterhez hasonlítható, a lakásunk legrejtettebb zugaiban is megnézhetjük az éppen aktuális híreket. A mai napon már a WEP titkosítást is sikerült megoldani, így egy valóban biztonságos hálózathoz tudtam csatlakoztatni az MDA III-at. Az akkumulátor, ha elkezdi megadni magát, a WLAN automatikusan kikapcsol, és így van ez, ha a WLAN hatósugara fogy el, ilyenkor a készülék GPRS hálózatokat keres. Egyéb szolgáltatások A 4 sávos működés (850/900/1800/1900 Mhz), a 400 Mhz-es processzor és a 128 MB beépített memória gondoskodik a készülék alapvető hardware igenyeiről. A Windows Pocket PC alapú PDA-knál már ezerszer leírtuk, hogy butított formában minden olyan alkalmazás (Word, Excel, MSN Messenger, Explorer) megtalálható rajta, amelyeket az XP-ről vagy korábbi asztali számítógépekre tervezett Microsoft operációs rendszerből már megismerhettünk. Az MDA III egy egyszerű VGA kamerával is föl lett szerelve, amelyhez 4x-es digitális zoom funkció párosul. A képek minősége igen gyenge, életlenek és kevés az élethű szín. A kijelzőt használhatjuk akár keresőként is, önarckép készítésekor egy kis tükör segít minket. A 3GP videófelvételre alkalmas kamerával készített képeket alapesetben MMS-ben és E-mailen keresztül küldhetjük tovább, az infra lehetőséget felajánlja a File Explorer (Intéző), és végül a Bluetooth kapcsolatot a lehető legbonyolultabban, a BT Manager segítségével vehetjük rá remekműveink küldözgetésére. Összegzés Az MDA III közel 180/200 ezer forintos kártyafüggetlen áráért cserébe kapunk egy még tovább fejleszthető felső kategóriás PDA-at és egy elképesztően nagyméretű telefont. A felsorolt szolgáltatásokból szinte csak az FM rádió hiányzik, a többit egyszerűen kézhez kapjuk. A készülék egyetlen kimagasló gyenge pontja a gyorsan lemerülő 1490 mAh-s akkumulátor, amelyből érdemes egy pótdarabot vásárolni. A mai kor elvárásaihoz viszonyítva az MDA-ból hiányzik az UMTS (3G) és az EDGE is. A T-Mobile MDA III a TeleCom Magazin jóvoltából vendégeskedett nálunk.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.